Az 1849.július 28-i gesztelyi ütközet

Az utolsó magyar győzelem
 

Ivan Fjodorovics Paszkevics

Ivan Fjodorovics Paszkevics orosz hadvezér 1849. nyarán egyre nagyobb hévvel fog Görgey üldözéséhez. Egyik serege a másik után nyomul a Sajó felé. Legelőször megjön Sasz, majd Rüdiger, aztán Kuprianow, végül a bányavárosokból Pavel Hrisztoforovics Grabbe. Görgey valóságos bújócskát játszik az orosszal. „Ez az ember engem minduntalan megcsal.” — jegyezte meg Paskiewich.

Görgey csapatai 1849. július 24-én Görömbölynél, 25-én Felsőzsolca mellet küzdenek, visszaszorítják az oroszt; aztán rendkívül ügyes mozdulattal a Hernád bal partján teremnek. Az orosz, persze követi. Görgey főhadiszállását először Ongán, majd Gesztelyben rendezi be.

Grabbe 1849. július 28-án reggel 6 órakor hadával Miskolcról a következő menetrendben indult el Ongán át Gesztely felé: 45. kozák ezreddel az élen, ezt követte az 1. könnyű lovas hadosztály 1. dandára (16 lovas század és 1 üteg), a Nisowsky vadász ezred 3 zászlóalja 1 üteggel, azután 3 gyalog zászlóalj 1 üteggel s végül a Nyegorod gyalog ezred.

gróf Leiningen-Westerburg Károly

Miután a hadoszlop éle Ongához ért, a Hernád jobbpartján portyázó huszárok észrevették az élen menetelő kozákokat, amit rögtön jelentettek. A magyar sereget vezető gróf Leiningen-Westerburg Károly erre sietve csatarendbe állította hadtestét, még pedig oly fedett állásban, hogy abból az oroszok csak néhány löveget láthattak. Nyikolaj Vasziljevics Iszákov, cári szárnysegéd így ír naplójában a felek egymáshoz való helyzetéről: “Július 28-án reggel kiugrottunk a puha ágyból, sebtében megreggeliztünk, s kivonulunk a Gesztely előtt elnyúló hatalmas, teljesen nyílt mezőre. A lejtőn lépcsőzetesen elhelyezkedő, kertekkel takart falut, egy kis folyó választotta el tőlünk. Egy paraszt, akivel találkoztunk, elmondta, hogy a híd teljesen használhatatlan. Az ellenséges állás a falu fölötti magaslatokon húzódott és a falu félkörben körülvette az előtte elterülő egész térséget. A magyarok olyan jól láttak minket, mintha a tenyerükön lettünk volna, s persze az utolsó emberig megszámlálhattak minket…”

 Grabbe már jóval lőtávolságon kívül felvonultatta hadoszlopát. A balszárnyon a Nisowsky vadászezredet a 7. számú könnyű üteggel, a jobbszárnyon a dzsidás dandárt az 1. számú könnyű lovassági üteggel. Középen nagyobbára tüzérség foglalt állást, míg a gyalogság zöme tartalékban maradt.

A.B. Villevalde: Lovas csata egy faluban a magyar forradalomkor

Grabbe ütegei már igen nagy távolságról kezdték meg a tüzelést, melyet Leiningen eleinte figyelembe se vett. Erre Grabbe egész hadával közelebb vonult, de alig, hogy a magyarok lőtávolságába jutott, Leiningen oly heves tüzet fejtett ki, hogy Grabbe kénytelen volt csapatait mihamarabb visszavonni. Eközben kapta kézhez azt a parancsot, hogy vonuljon vissza Miskolcra, de egyidejűleg azt a nyugtalanító hírt is, miszerint a város lakossága felkelt, hogy az orosz had visszavonulási vonalát elvágja. Ily körülmények között Grabbenak elment a kedve a Miskolcra való visszavonulástól, hanem e város megkerülése mellett Putnokra sietett.

A csatában magyar oldalon 6.000 honvéd harcolt, míg orosz oldalon 10.000 fő vett részt. Grabbe 2 tisztet és 45 embert vesztett, 8 tiszt és 48 ember pedig megsebesült. Leiningennek teljesen fedett állása folytán mindössze 1 sebesültje volt.

A csata jelentősége az volt, hogy a higgadt Leiningen teljesítette feladatát: biztosította kitartásával a Tiszán való zavartalan átkelést, ezáltal lehetővé tette Görgey számára a felvidéki koncentrációt.