Az 1588. október 8-i szikszói győzelem

Az európai hírű diadal

II. Rudolf 1583-ban megújítja III. Muráddal a drinápolyi békét, mely feltételei azonban megengedték, hogy mind a két fél egymás földjére üthet s prédálhat, de ágyúval várat nem ostromolhat. Így béke helyett az országra a folyamatos portyázások, rajtaütések, fosztogatások időszaka következett.

Szikszó egy régi metszeten

Mialatt a török hazánk szívét, Buda várát bírta, folytonosan adózott neki az ország. Minden városnak pontosan be kellett küldenie az adót a határnapra, s ha valamelyik nem tudta előteremteni, az minden bizonnyal számolhatott reá, hogy nemsokára nyakára küldi a budai basa az egyik vezérét, aki aztán kétszeresen is beszedi tőlük. 

Szikszó ez időben az észak-magyarországi területek egyik gazdag mezővárosa volt, mely ugyan magyar területen feküdt, de a biztonság kedvéért adózott a töröknek is. Ennek ellenére az jó néhányszor kirabolta. Az 1580-as évek közepén a szikszóiak a gabona hiányára, és szegénységükre hivatkozva megtagadták a mintegy 1400 aranyforint adótartózásuk megfizetését a budai pasának, aki ezen a pénzen néhány gyalogos katonát zsoldolt.

A pasa a lakosság adómérséklő kérését is elutasította, mire a szikszóiak, a kóborló török martalócokra hivatkozva 1586-tól sövénnyel és vizes árokkal erősítették meg a várost és erődített kastéllyá építették át a templomot, melynek ablaknyílásait egy méterrel felfalazták, valamint lőréseket alakítottak ki a déli falon.
Szinán budai pasa 1588. február 05-i leveléből kiderül, hogy Szikszó évi summája kétezer forint, de az ő pasasága alatt csak egyszer jöttek be vele, pontosan akkor is csak 600 forintot hoztak, s immár négy éve semmit. A főherceget kérte, hogy parancsoljon rá a szikszóiakra, hogy a többi faluhoz hasonlóan ők is adózzanak. Az erődítési munkálatokról pedig így panaszkodik: „Az hatalmas császár városa Szikszó az hatalmas császárt nemhogy megtagadta, sőt inkább az urok palánkot csináltatott benne, hogy adójukat meg ne adják...” 
A munkálatok befejezéséhez a szikszóiak földesuruktól azt kérték, hogy a Magyar-hegyen álló elhagyott Szent János kápolna köveit hordhassák le az erődítésekhez.
Az erődítési munkálatokra válaszul a törökök szeptember 29-étől Pest mellett, majd Füleken Budáról, Székesfehérvárról, Szécsényből, Szolnokról, Hatvanból és más várakból egy körülbelül 11 ezer fős sereget (több mint 4000 gyalogos, többségében janicsár, de akad közöttük szép számmal hódoltsági garnizónok és több mint 6000 lovas) toboroztak össze, melyhez tartozott még négy nagyobb ágyú is. A sereg vezetését Kara Ali székesfehérvári szandzsákbégre bízták, aki el is indult vele október 5-én délben. A hadban ott volt Kurkut füleki bég, és Musztafa szécsényi bég is.  A drinápolyi béke (1568) óta ez volt a legnagyobb török sereg, ami átlépte a határt.

Hadmozdulatok

A nyolcadikára virradó éjszakát Sajószentpéter alatt töltötték a törökök, s e nap délelőttjén átkeltek a Sajón. Kara Ali kiküldött és a környéket portyázó csapatainak Putnok nem nyitott kaput és ezek a törökök hamarosan Rákóczi Zsigmond egri kapitány által kibocsájtott magyar vitézekkel találták szembe magukat, kiktől vereséget szenvedtek, így Putnok ostromával felhagytak. Eközben már a környék egész lakossága menekült, annak ellenére is, hogy az ellenséges sereg nem törődött egyetlen más helység kifosztásával sem, egyelőre csak a végcél, Szikszó érdekelte.
A védekezést a környék legfontosabb magyar várának, Eger főkapitánya, Rákóczi Zsigmond szervezte. A magyar és a német csapatok Szendrő várában gyülekeztek. Itt volt Egerből Rákóczi mellett Balázsdeák István vicekappitány, Fodróczki György és Balassi Ferenc (Bálint testvére), Diósgyőrből Homonnai Drugeth István Zemplén vármegye főispánja, Paczóth András, Rotthaler János, Raibicz Albert, Kisvárdáról Rákóczi Ferenc (Zsigmond unokatestvére), Kassáról Serényi Mihály, ónodi és más adatok szerint várgesztesi katonák, valamint Széchy Tamás és Rákóczi László (Zsigmond testvére) a saját fegyvereseivel. A források szerint mintegy 2000 lovas és 400-500 gyalogos gyűlt össze Serényi Gábor szendrői főkapitány német és magyar lovasaival együtt. A németek kapitányát Russel-nak hívták.
A török előőrsök október 8-án délután két órakor érték el Szikszót, melynek lakosai nagy része már elmenekült. Egy kisebb csoport az erődített templomban húzta meg magát védekezésre készen. Hősiesen felvették a küzdelmet a túlerővel, de egyre beljebb szorultak, elvesztették a palánkot, a templomot, s már csak a toronyban tartották magukat néhányan. A források ellentmondanak a tekintetben, hogy sikerült-e nekik kitartani a felmentő sereg megérkezéséig. A felszabadító sereg délután öt órakor érkezik meg, melynek zászlaját meglátva a törökök felgyújtották a várost, s tábort vertek Szikszó és Alsóvadász között, a Bársonyos-patak völgyében. Táborukat szekerek kettős gyűrűjével vették körül. Már beesteledett, mire Rákóczi Zsigmond magyar-német hadai csatarendbe álltak.
A sereg zömét alkotó magyar lovasság állt középen Homonnai vitézei élén, a szendrőiekkel, az egriekkel és Rákóczi Zsigmonddal. A derékhad széleit balról a fehér és fekete, jobbról a vörös és sárga német „vasas” lovasság erősítette; a jobb- és balszárnyon állították fel három sorban a puskás gyalogságot, a hátukat biztosító csekély számú lovassággal. A csapatok délről, Alsóvadász felől érkeztek meg Szikszó alá. A törökök balszárnyán 4000 janicsár állt, jobbszárnyán a négy ágyú (tarack), középen pedig a tábor és a szekerek előtt 6000 lovas.
Az ütközet a magyar-német derékhad „Jézus! Jézus!” kiáltása mellett indult meg, akik az égő város által megvilágított török lovasságra rontottak. Bajazidnak, a pesti hajóhad parancsnokának és Mehmed agának ágyúik, a janicsároknak pedig a puskáik elsütésével és a fehér és fekete német lovasok megtizedelésével sikerült kitörniük és visszanyomniuk a keresztény had bal szárnyát, olyannyira, hogy már az fenyegette őket, hogy a törökök gyűrűjébe kerülnek.

A csata korabeli ábrázolása

Rákóczi is visszahúzódott és ezzel a keresztény had támadása kifulladt, hadrendjük megbomlott. Középen Homonnai alól kilőtték a lovat, a szolgája pedig nem adta át neki a sajátját, így az ellenség gyűrűjébe szorult. Miután két törököt lefejezett, nyolc ember rohanta meg s megkötözve foglyul ejtette. A páncélkesztyűjében lévő drágakövekről, melyek „az sötétben csoda szépön fénlöttek”, nagyon gazdag főurat sejtettek benne és nagy váltságdíj reményében a szőlőhegyen át Fülek felé hurcolták. A fogoly eltitkolta nevét és saját szolgájának adta ki magát. Miután nagy kiáltást hallottak, elhitette fogva tartóival, hogy a török győzött, s megölték Homonnait és Rákóczit is. Ezzel akarta visszatéríteni a tábor felé ellenségeit. Számítása bevált, sőt csakhamar három magyar vitézzel találkoztak szembe, akik segítségével levágta a nyolc törököt, majd újra a csatába vegyült s folytatta az öldöklést. A csata során fogságba esett vitéz Zsoldos Ferenc is.
Már-már úgy látszott elveszett minden, mikor az egriek vicekapitánya, Balázsdeák István 800 vitézzel hirtelen újra támadásra indult a török jobbszárny ellen nyugat felől. Az ellentámadáshoz nyomban csatlakoztak a német lovasok is, mikor Rákóczi Zsigmond trombitása egy környékbeli dombról megfújta a német lovasok rohamjelét. A törökök a trombitaszó hallatán újabb pihent segélycsapatok érkezését feltételezték. A magyar seregnek sikerült elvágnia az ágyúkat a főseregtől, majd elfoglalták azokat, s a törökök ellen fordították. Ami ezután következett, az már csak a menekülők összefogdosása és leöldösése volt.
A harctér este 11 óra körül csendesedhetett el. Igen sokan a Sajóba fulladtak menekülés közben, míg egyes eltévedt menekülőket Kassa környékén, sőt a Szepességben vertek agyon a parasztok. A foglyul ejtett Homonnai Drugeth Istvánt a menekülő törökök üldözése közben szabadították ki.
Az összecsapás kritikus pillanataiban Sennyey Jób és Paczoth András egri tisztek megrémülve visszavonulásra akarták rábírni Rákóczi Zsigmondot, aki azonban nem hallgatott rájuk. Büntetésül október közepén mindkettőjüknek párbajoznia kellett egy-egy törökkel az egri vár alatti puskaporos malom előtt, de végül mindketten győztek. A magyar-német sereg a környékbeli végvárak katonáiból állt, az azonban megmagyarázhatatlan, hogy a közeli tokaji vár katonái miért maradtak távol. Szepsi Lackó Máté krónikája szerint Bornemisza Imre magyar kapitány vezetésével a dobszai hegyről nézték végig az eseményeket.

Török-magyar összecsapás

A magyar és német halottak száma 400 és 500 között volt, míg a török veszteséget legalább 2000-re kell becsülnünk, ha a foglyokat is beleszámítjuk. A sereg vezetői közül is többen elestek, fogságba estek vagy megsebesültek. Kara Ali székesfehérvári szandzsákbég még a csata elején megsebesült, helyére Musztafa szécsényi bég lépett volna, azonban rövidesen ő is elesett, s végül Kurkut füleki bég vette át a parancsnokságot. Meghalt a török gyalogság parancsnoka Bajazet is, a budai basa udvarmestere pedig fogságba esett. A csatatéren maradt Heling, a németek vitéz kapitánya is. 
A zsákmányt, a négy ágyút, a tizenhárom hadizászlót, fegyvereket, lovakat, szekereket és fejeket szétosztották a győztesek. Serényi Mihály kisebb sebesüléssel a szikszói templomban maradt, Rákóczi azonban az ütközet után azonnal visszaindult Egerbe, mivel híreket kapott a temesvári, gyulai és lippai törökök hadmozdulatairól, akik feltehetően lekésték a csatát. A siker Ongára nézve súlyos következményekkel járt. A megfutamodó törökök az útba eső falut felgyújtották és a lakók egy részét elrabolták. Ekkor pusztult el a templom is.

Védekezés a török korban

 Építve, ellenállva, menekülve túlélni...

Szerencs vára

Tokaj vára

Kezdetben a vidéket nem is inkább a török, mint az egymás ellen háborúzó német és magyar király, vagy az erdélyi fejedelem hadai dúlták, prédálták. Így a környező Tokaj, Ónod és Szerencs várai 1568-at követően még nem is igen tartoztak a törökellenes végvári vonalakhoz. Feladatuk inkább az Erdéllyel kapcsolatos határvidék biztosítása volt. Az idő

előrehaladtával, a török hódoltság terjedésével hamar a végvári vonalba kerültek. Egy-egy betörés visszaverésében a tokaji, ónodi vitézek vállvetve harcoltak a kassai, szendrői, diósgyőri és más legényekkel. A magyarországi várak irányítása az 1556-ban létrejött bécsi Haditanács kezébe került. Az országot főkapitányságokra osztották. Tokaj, Szerencs és Ónod a felső-magyarországi főkapitányság területi illetékessége alá tartozott.

Ónod vára

A vármegyék ezen várakat tekintik a fő támaszpontoknak. Építésükhöz, javításukhoz folyamatosan igénybe veszik a környék, amúgy is agyonterhelt jobbágyait. Az 1567-es 17. törvénycikk a jobbágyok 12 napos ingyen munkáját írta elő. Abaúj, Torna és Szepes vármegye Szendrő, Heves, Borsod Nógrád Eger, Zemplén Sárospatak várát volt köteles építeni. Az 1569-es 19. törvénycikk 12 napos munkát rendelt el Zemplén vármegye népének Tokajban. Az 1600-as években Borsod és Abaúj vármegye közgyűlései rendszeresen foglalkoznak a várépítés ügyével. 1607-ben minden „füst” után egy-egy kocsit és 2-2 palánkfát, két-két „füsttől” egy kocsi vesszőt, egy-egy „füsttől” egy hétre egy gyalog munkást rendeltek Ónod várához.

A falvak városok is igyekeztek önálló védelmi rendszert kiépíteni, hiszen a várakat a portyázó csapatok egyszerűen kikerülték, s mire az ott állomásozó őrség észbekapott, addigra rabok tucatjait hurcolták el török területre. A falvak úgy védekeztek, hogy megerősítették a templomot, vagy az egész falut kerítették körbe hevenyészett palánkkal. Megyaszón ez időtájt

Megyaszói templomfal

épülhetett a templom köré az erődített kőfal, derékszögű trapéz alakzatban, sarkain egy-egy bástyával. I. Ferdinánd hadai Abaújvár várát ugyan 1556-ban lerombolták, de erődtemploma továbbra is menedékként szolgált. Garadnát 1594-ben építették körbe palánkkal. Gönc városát is fal védte az esetleges támadásokkal szemben

A sokat szenvedett Szikszó városát is palánkkal vették körül, amit különböző helynevek máig őriznek. Egy 1616-os forrásban a Palánk-szőlő megnevezés szerepel. Ezen nyílhatott az az Aszaló felőli kapu, amelynél Spork császári tábornok hadserege később, 1671-ben letáborozott. Egy 1684-es egyezségből pedig megtudjuk, hogy a Jászi család majorháza Szikszó Kiskassa nevű, a város kerítésén kívüli, a város felőli (északi) szélében, a híd végében, a város és Kiskassa között lévő víz partján állt. Az egykori települést védő palánknak és az előtte lévő ároknak mára már nincs nyoma, azonban 1844-ben még meg volt, csupán ekkor temették be.A szikszóiak templomát szintén kőfal védte, mely még napjainkban is látható.

A török időkből sok nemesi kúriáról maradt ránk adat, köztük az alsódobszaiéról is. Feltehetően ezek nagy része is erődített volt valamilyen formában. Talán innen eredhet a Fellegvár nevű rész elnevezése.

Kéked kastélya napjainkban

Legtöbbször az erődítési munkálatok sem tudtak változtatni az erőviszonyokon. Izabella királyné fiával, János Zsigmonddal 1556. október 22-én tért vissza Kolozsvárra, és támadást indított Ferdinánd ellen. Csapatait Németi Ferenc vezetésével Kassáig portyáztak. Ellenük és a Hernád-völgy védelmére Pethő János hiába építtette meg a fügedi kastélyt. 
1613-ban Kéked urai, a Zomboryak, bástyával erősítették meg kúriájukat a török ellen, de nem tudták elkerülni a meghódolást.

Sokszor a falvak csak maguk erejére támaszkodhattak. 1599. február végén riasztó hírek érkeztek. A török megindult a Hernád mentén. Beregszászy Mihály hejcei adószedő a következő figyelmeztető levelet írta a szepesi kamarához:

„… most ide a boldogkői járásban igen megrémült az szegénység, futnak mindenet… Gönc elfutott, Szántó, Tállya, Mád, Vizsoly csak az erős férfiak és kiknek marhájuk nem volt, az ki el nem mehetett. …, mert az ónodi kém meg hozta, 40 ezer tatár jött egy vezér pasa velük, és minden szándéka az, hogy a Hernád két felét rabolja meg Eger alá Kassáig… kitől igen elrémet az község. Ónodból is ugyanazt írta az kapitány Megyaszóra, Szikszóra, Szerencsre, hogy minden ember gondot viseljen magára, mert ők senkit nem bíztatnak.”

 Így hát egyes település lakói maguk kezdtek a védelem megszervezésébe, amihez általában több szomszédos falu fogott össze. A hernádvécsei Vécsey Sándor levélben ismerteti veszélyeztetett helyzetét a falunak: „…nyílván vagyon kegyelmeteknél, mely igen nagy fenekedése legyen a pogányoknak, törököknek, tatárnak ide Kassa völgyére, azt sem tudjuk, mely nap ellep és elborít bennünket.” A levélben továbbá két szakálaspuskát és lőport kér, hogy Vécse, Szőled, és Garadna jobbágyaival együtt megvédhessék magukat. „Az templomot tapasztos palánkkal” vették körül, de így sem kerülhette el, hogy 1640-ben fel ne dúlja a török. A törökök fenyegető levelet írtak Forró községnek is melyben adót követeltek

Kassa városa

tőlük, mire ők 1594-ben a Kassa városához fordultak segítségért. Ólmot és puskaport kértek „mert nagy félelemben vagyunk mind éjjel-nappal. … Elvégztük magunkban, hogy a templomban szoruluk, minthogy soknak nincsen lova, nem mehetünk messze az téli időn, hanem oda kell szorulnunk.” Mint Kassa birtoka mentesül a közmunka aló, mivel határában erősséget építenek. 1637-ben a törökök ellen 100 lovas állomásozik itt.

Máskor maga a természet adta védelem is elegendőnek bizonyult. A török sokáig nem tudta meghódoltatni Perét, mivel a Hernád jól védhetővé tette a falut. 1640 után viszont már kénytelenek voltak török igába hajtani a fejüket az itteniek is. Lakói ekkor elmenekültek és csak lassanként tértek vissza.

Azon települések lakói, kik nem rendelkeztek megfelelő védművel a Hernád part nádasaiban, sűrű erdeiben kereshettek menedéket. Encs lakosainak nagy része a regéci erdőkbe vetették magukat félelmükben. 1648-ban már csak 1/8 jobbágytelek volt lakott. Az erdők viszont a felvonuló kisebb török seregeknek is kitűnő búvóhelyéül szolgálhatott. Borsod vármegye úgy próbált védekezni a török beütések ellen, hogy a veszélyes erdőket, melyekben elrejtőzhetett a török, elrendelte, hogy vágják ki. 1593-ban Mályi és Nyék közötti Nyírő nevű cserjés kiirtását és a Csaba és Vat melletti erdő kivágását rendelték el.
A bujdosó, éhező lakosság Megyaszó környékén gyakran csupán a tátorján nevezetű növény fogyasztása mellett élhette túl e viszontagságos évtizedeket. Ugyancsak a török időkből valók az ún. megyaszói török lyukak. A megyaszói Tölgyes dűlőben egy 2 m széles, 8 m magas 10-12 m hosszú pinceszerű hely van, ahová a lakosság értékeivel együtt menedékre lelhetett. A régi tejcsarnok mellett is található egy nagyobb méretű üreg.

Belgiojoso gróf

A védekezés gyakori formája volt az egyes települések őrséggel történő ellátása. Eger 1596-os török kézre kerülését követően kassai gyalogosokkal növelték meg a szikszói őrködő csapatok létszámát. Egy 1604. évi forrás szerint Belgiojoso kassai főkapitány az Egerbe érkezett tatárok portyázásainak megzavarására rácokat, hajdúkat rendelt Szikszóra. 1641-ben 1000 lovast szánnak ide az egri törökök sakkban tartására, 1644-ben pedig 500 német katonát vertek itt fel I. Rákóczi György fejedelem csapatai. Ezek a zsoldos csapatok aztán kegyetlenkedéseikkel versenyre kelhettek még a törökökkel is. Sokszor a lakosságnak velük szemben is meg kellett védenie magát. 1663-ban Rabattan császári generális katonái Tállyán állomásoztak, ahonnan azonban kegyetlenkedéseik miatt elűzték őket, és Megyaszón szerettek volna tábort verni. Hírük azonban megelőzte őket, így a megyaszóiak nem engedték be őket a faluban, hanem megtámadták, s Baksa irányába űzték őket.

A Rákócziak pedig hajdú telepekkel vették körbe hegyaljai birtokaikat, melyek katonáskodással tartoztak, s feladatuk volt a birtokok fegyveres védelme. 

Ónod vára

Tokaj vára 

Szerencs várának története