Gárdonyi Géza tanára: Répássy János

Aki megbuktatta Gárdonyit irodalomból!

Répássy János Bükkábrányi emléktáblája

A bükkábrányi római katolikus templom falán található egy emléktábla, rajta a következő felirattal: „Ezen a plébánián buzgólkodott 1886-tól 1906-ig Foliin János régész utóda − a remeteéletű plébános és tudós író: Répássy János, Gárdonyi Géza egri irodalomprofesszora, mint a nemzeti népoktatás bajnoka. ”

A „népoktatás bajnoka” jelző illetve Gárdonyi Géza neve az irodalom iránt kevésbé fogékony embert is megállítja egy pillanatra az emléktábla előtt. De ki is volt Répássy János, és hogyan köthető vidékünkhöz?

Répássy János Hernádnémeti feledésbe merült szülötte, itt kezdődött élete 1844. feb­ruár 2-án. Iskolai tanulmányait a miskolci algimnáziumban, majd az egri érseki Lyceumban végezte. Pappá szentelése után előbb poroszlói káplán volt, majd tizennégy hónapon át a fővárosban, a Magyar Állam című lapnál dolgo­zott, azonban visszavágyott vidékre, s a papi hivatáshoz. Először Jászapátiba nevezték ki káplánnak, majd Egerbe került, ahol főegyházi hitszónokként és tanítóképző intézeti tanárként egyaránt tevékenykedett. Itt került kapcsolatba Gárdonyival, akit akkor még Ziegler Gézának hívtak.

Gárdonyi Géza húsz éves korában

A fiatal Gárdonyit sikeresen meg is buktatta magyar irodalomból, illetve a javítóvizsgájára is csupán kettes érdemjegyet adott. Répássy a kiosztott gyatra osztályzatok mellé még az alábbi kijelentésekkel jutalmazta a későbbi írót: „Ziegler csak Ziegler marad”, illetve „Fiam! Tebelőled soha sem lesz nagy ember, de a kenyeredet azért meg tudod keresni!”

De mi lehetett ennek a borús tanár-diák viszonynak az oka? Közvetlen személyes okként azt tartják, hogy egy tréfás lapban a diák Gárdonyi zoológiái jegyzeteket írt, Ribizke néven Répássy tanár úrról. Persze kérdés, hogy ő ruházta-e fel Répafi és Répa Matyi bohózatos szerepével tanárát. Fia, Gárdonyi József írta később: „Az éretlen Ribizke kitermelője, a Pasquino név alá bújt szerző nem Ziegler Géza volt...”

Hogy valóban Gárdonyi írta e a jegyzeteket nem tudjuk pontosan, azonban a tényeken mit sem változtat. Répássy a hivatalnok-tanár magyarból meg­buktatta Ziegler Gézát, aki viszont később mégsem haragudott tanárjára. Sőt, irodalmi karierjét egyenesen neki köszönheti, köszönte!

Répássy a képzőben nagyon sok fogalmazást adott fel tanítványai­nak. Ugyanakkor a kitűnő, a jeles érdemjegy nála ismeretlen volt, ezért a diákok nem is nagyon szerették az otthoni dolgozatírást. Egy kivétel volt közöttük: Ziegler Géza. Ő írta a dolgozatokat megrendelésre, pénzért. Ugyanazt a témát néha tíz társának is megírta, tízféle változatban, mely nagyban csiszolta, fejlesztette írói képességeit.

Ellentétben Répássy állításával, Ziegler nem maradt meg Zieglernek. Rájött erre később a tanár úr is. Az élő Gárdonyi című életrajzi munkájában írja Gárdonyi Jó­zsef:

„Szegény derék Répássy professzor teljes életén bűnhődött e kijelentéséért. Emlékszem: egy nyári délután felvánszorgott hozzánk a Hóhérpart meredekén. Becsön­getett a Gárdonyi-portán. E sorok írója fogadta, kisdiákos rövidnadrágban és mély tisztelettel.

− Apám nincs itthon − válaszoltam sajnálkozóan az érdeklődésre.

− Nincs? Hát akkor mondd meg fiam, itt járt az a szerencsétlen, aki őt megbuktatta magyarból. Életem legnagyobb gyalázata.”

Gárdonyi egyik könyvének ajánlása az őt megbuktató Répássynak

Répássy János 1886. október végéig működött Egerben. Akkor, saját kérelmére Bükkábrányba nevezték ki lelkésznek, ahol húsz esztendőt töl­tött. Több lapnak, például a Religiónak, a Magyar Sionnak, a Népiskolai Tanügynek volt külső munkatársa. Irodalmi munkásságát Répássy János költeményei, A jegyes öröme, a Csevegő habok, a Karácsonyi pásztorjáték, az Újabb költemények jelzik. A Hárfahangok című művének maga Gárdonyi Géza keresett kiadót.

Az egykori tanítvány ugyanis a történtek ellenére sem haragudott volt tanárjára. Évről-évre minden jeles ünnep, névnap apropóján levéllel köszöntöt­te.

A sors iróniája, hogy a tanár túlélte tanítványát. Gárdonyi 1922. október 30-án délután hunyt el. Répássy János pedig 1926. január 19-én halt meg Budapesten. Tanítványa halálának második évfordulóján az egykori tanár „ihletett lélekkel szorította magához a költői lantot, hogy megénekelje diákja elmúlását... Utolsó rímei annak az agg költőnek, ki dalolni tanította Gárdonyit. ”

S íme, rövid részlet ebből a hattyúdalból:

„Sírdombodon égnek a halotti mécsek

S a szívemből hozzád száll még e hattyúének.

 − Nyugvó poraidra istenáldás szálljon;

 Álmod legyen üdvös, régi jó diákom!...