Bonta Ferenc

A lóra termett berzéki fiú

A napokban kerül a mozikba a Kincsem versenyló életéről szóló magyar film, melynek az előzetesét nézve akarva-akaratlanul eszembe jut Bonta Ferenc, aki elsőként vette fel sikeresen a versenyt  a külföldi zsokékkal.

Szemere Miklós

Szemere Miklós, a kor híres szerencsejátékosa fedezte fel berzéki birtokán ezt a vézna embert, ki remekül ülte meg a lovat.

Kellér Andor Zöld gyep, zöld asztal című regényében, mely Szemere Miklós éle­téről szól, így ír a felfedezés pillanatáról: „Egy nyáron leruccant néhány napra Berzékre, hogy az ősi kúrián tétlenkedve, elgondolkozva pihenhessen... Ott ült az öreg verandán, és teli tüdővel élvezte a levegőt, amelyben a bodza és az akác gyermeki évekre emlékeztető illata keveredett, amikor az udvaron szélsebesen vágtatott át egy kis parasztló, a szőrén egy helyes kis piros képű kölyökkel. A kamarás szeme felvillant: ez igen. A foxi kedvessé­géi apró gyereket rögtön elküldte tatai tréningtelepére és trénerét, Mr. Mawt figyelmez­tette, hogy a gyereket ne tévessze szem elől.”

Ekkor a fiatal lovászfiú mindössze 14 éves volt. Szemere Miklós lovasai számára Tatán elméleti képzést is szervezett. A tanulás és tudás mellett nagy hangsúlyt helyezett az erkölcsi nevelésre is; arra törekedett, hogy lovászai tudatosabban, előrelátóbban, nemcsak a jelenre gondolva éljenek. Bonta Ferenc képességei fejlesztésének céljából angliai, és amerikai tanulmányutakon is járt.

Itthon először 1901 augusztusában lépett pályára, és még ebben az évben huszonötször érkezett elsőnek a célba. A legenda szerint Szemere fogadott rá, hogy Bonta sorozat­ban száz versenyt megnyer. Kilencvenkilencet sikerült is neki, ám a századik verse­nyen, Párizsban a lova lábát törte.

A favorit Horkay

Versenyzésének egy érdekes pillanat volt, amikor 1905-ben 2800 méteren holtversenyben ért célba ellenfelével Janek Gézával, aki szintén Szemere lovasa volt. A favoriton, Horkay-n Bonta ült, míg a másik lovat Rizi-bizi-nek hívták. Szemere annyira bízott Bontában és lovában, hogy minden pénzét, no meg némi ingatlanját is feltette rá a bukiknál. Biztosítékként betette Rizi-bizi-t is, hogy kellő iramot diktáljon Horkay-nak. A nagyszerű formában lévő Janek mindenáron produkálni szeretett volna valami nagyot. A start után élre ment, majd az egyenesre fordulva az utolsó négyszázon, mikor látta, hogy kezd jönni Bonta, akkor egy igen fergeteges finisbe kezdett. Keményen bottal, kézzel küzdött a rászaladt Horkay-val. Ekkor Bonta átszólt a vezető lovat lovagló Janeknek, hogy ”várjál én vagyok!”, miközben hihetetlen energiával lovagolt, hogy tartani tudja a lépést. A közönség némán állt a tribünön és várt. A két ezüstszínű dressz az élen, mögöttük a többiek már nem tudtak lépni velük. A célon egy lóként mentek át. Szemere az utolsó 400-on életének leghosszabb percét élte át, mely éveknek tűntek a számára. A kiabálástól elment a hangja és a célba érkezés pillanatában úgy érzete, hogy nincstelenné vált, koldus lett. A két lovas ölbe zuhant fejjel jött vissza a jártatóba. Szemere hófehér arccal csak hápogott.

Szemere Miklós lóversenypályán

A rendben jelzés után a számtáblára kihelyezték a befutási sorrendet: holtverseny. A bukik reménykedése nem vált be, Szemere színe és hangja kezdett visszatérni. Janek lehetetlenül kicsire zsugorodott, miután meghallotta visszamázsálás után gazdájának egyetlen rekedt szavát: „Takarodj!”. Ezután Janeket valóban elbocsátotta és eltiltotta az ezüstszínű dressz, arany sapka viselésétől.

  Bonta Ferenc rövid ideig, két évig tündökölt a versenypályán. Elérte a zsokék tragédiája: elhízott. Amikor a hízási folyamat nem akart megállni, Szemere maga elé idézte lovasát:

- Na, Feri, vége a dicsőségnek.

A kemény fiú szemében könnycsepp csillogott:

- Vége.

- Nem baj - érzékenyedett el egyetlen pillanatra Szemere Miklós. Majd Te leszel az abrakmester.

Bontát nem környékezhették meg a lesben álló tipszterek, nem sodorhatták a bűn útjára kocsmai alakok. Szemere összegyűjtötte neki lovaglási pénzeit, győzelmi részesedéseit. Amikor Bonta huszonnégy éves lett, gazdája kiadta neki a megtakarított vagyonkát. A lovas Berzéken, az ősi Szemere-földön birtokot vásárolt, és rövidesen ő lett a falu bírája. Bonta nagyritkán meglátogatta patrónusát, de versenypályára többé nem tette be a lábát. Egyszer valaki firtatni kezdte előtte, hogy ugyan miért nem látogat el a lóversenytérre, ahol két évig öldöklő finisek hőse volt?

- Nem bírok. Ha kimennék, megszakadna a szívem. - válaszolta.

A kor híres lovasa itt is halt meg szülőfalujában, sírja megtalálható a berzéki temetőben.