A gönci illetve a hidasnémeti híd megmentése 1944 decemberében

A hidak hőse

Végvári János hadapród

Aki szereti az izgalmas oknyomozó könyveket, az semmiképpen ne olvassa el a következő sorokat, hanem vegye kezébe Gulyás Mihály: Híd a senki földjén című könyvét. Gulyás Mihály újságíró volt az, aki fényt derített a gönci, illetve hidasnémeti hidak megmentésének történtére. Neki köszönhetjük, hogy e dicső tett újra köztudatba került, annak elkövetőjének kilétével együtt. Lássuk hát mi is történt 1944 decemberében.

1944. telén a második világháború pusztítása elérte Hidasnémeti községet és környékét. A visszavonulni kényszerülő német és magyar erők minden lehetséges eszközzel próbálták meggátolni, avagy lassítani a szovjet és román előretörőket. Ennek egyik kiváló lehetősége volt a közúti, illetve vasúti hidak felrobbantása. Hadászati szempontból hatékony, ám egy híd felrobbantásával nemcsak az ellenfél dolgát nehezítették meg, hanem a környék lakosságának életét is, ugyanis a hadak elvonulnak, de a nép ott marad. Ez a gondolat bántotta főhősünket Végvári Jánost is, aki 1921-ben született Somogy megyei Gadácsban. Kassán végezte el a Kereskedelmi Főiskolát, ám miután 1942-ben itt megszerezte az oklevelét, a háború viharai őt is magukkal sodorták. 1944 telén Kassa városától néhány kilométerre az abaúji hegyek között találjuk őt hadapród őrmester utászként a Magyar Királyi Honvédségnél. Neki jutott az a feladat, hogy az elvonuló német és magyar csapatok után bajtársaival a hidakat felrobbantsa. Parancsba kapták, hogy pusztítsák el Gönc község vasúti hídját.

Répánszki Jánosné 1944-ben 13 éves volt. Édesapja váltóőrként dolgozott, a gönci vasúti hídnál, és a nem messze lévő bakterházban lakott családjával. Náluk volt elszállásolva Végvári János és három utásza. A feletteseik közben már a Hernád folyón túli Hidasnémetiben voltak berendezkedve.

Répánszki Jánosné így emlékezett vissza az eseményekre:
„Édesapám gyakran hozta szóba a háborút. Egyszer ki is tört belőle a méreg.
– Maguk itt szívfájdalom nélkül robbantgatnak!

Gönci vasúti híd

Láttam a hadapród őrmesteren, igen szívére vette apám dühös megjegyzését. Csendesen, de mégis igen határozottan kijelentette:
– Nem szívfájdalom nélkül. Iskolázott ember vagyok. Tudom, a katonák előbb-utóbb eltűnnek innen, megint béke lesz, és ennek a szerencsétlen népnek, nekünk kell mindent újjáépíteni. De a parancsszegésért golyó jár.
Édesapám könyörgésre fogta a dolgot.
– Legalább a Szerencs patak vasúti hídját ne robbantsák fel, közel vannak a házak, s ha – Isten adná – nem dőlnek is össze, nem marad egy ép ablak sem, és tél van.
Nagyon megjegyeztem, amit erre a katona válaszolt:
– Hidasnémetiből figyelni fognak minket, s ha megjön a parancs, négy robbantást várnak tőlünk. Hát megkapják!…"
„December tizenhatodika volt, szombat. A házunk majdnem felbillent, úgy megrázkódott alatta a föld, egymás után négyszer.
 Édesapám még nem szól semmit, csak picit, igen picit mosolyog. A hadapród őrmester besietett, összekapkodta a holmiját, szépen elköszönt, és még láttam, hogy felkapaszkodik az első hajtányra, a hajtórúd mellé ül, ő is megragadja a fogantyúját, és a két hajtány elindul Hidasnémeti felé. Édesapámmal alig lehettet bírni. Sírni is kedve lett volna, nevetni is."

"Később tudtam meg, miért áldatja annyira Istennel »azt a drága gyereket«. A hidat meghagyták! A két vakvágány elejét meg a két váltót robbantották fel – még az átmenő forgalmat se bénították meg. Megvolt a négy, amit Hidasnémetiből figyeltek. Akárkit megkérdezhet – idősebbekre gondolok – mindenki emlékszik rá, hogy a gönci vasúti patakhíd megmenekült." 

A hidasnémeti híd a 70-es években

1944 decemberének közepén német és magyar egységeket szállásoltak el Hidasnémetiben. A magyar parancsnokság a Dobozy-kastélyban, a német hídőrség a Weisz-féle házban rendezkedett be. A szomszédos Hernád folyón két vasúti és egy közúti híd ívelt át. A közúti híd jelentősége stratégia szempontból kimagasló volt. Erős szerkezetének köszönhetően akár a legnehezebb orosz harci járműveket is elbírta. Hatvan kilométeres körzetben nem akadt hozzá hasonlóan erős híd a folyón. Sztálin pedig előre meghatározta Kassa elfoglalásának időpontját, tehát sietni kellett, kerülőre nem volt idő.

Nasta József emlékezetében, aki Végvári János katonatársa és barátja volt, így élt a híd:

„A közúti Hernád-híd! … Az már tereptárgy volt a javából! Errefelé furcsán alakított partot magának a Hernád. Ha a jobb oldalon enyhén lejt, a baloldalt három-négy méter meredek fal, gázló sehol. Hidasnémetinél az innenső part a magas. Nem tank, ember se mássza meg. És azt a nagy betonhidat jól megépítették, nem spórolták el tőle az anyagot. Katonaszemmel…"

Míg a németek a gönci vasúti híd felrobbantását rábízták a magyarokra, Hidasnémeti hídjáról személyesen kívántak gondoskodni. A két vasúti híd a levegőbe repült, s már csak a közúti híd volt hátra. 900 kiló ekrazitot telepítettek alá. Ez jóval több volt, mint a szükséges mennyiség, de a németek a gyors visszavonulás miatt feltehetően nem akarták zsákmányul hagyni az ellenségnek. A detonáció nem csak a hidat, de száz méteres körzetben a környékbeli házakat is eltörölte volna a föld színéről.

Magyar és német katonák Végvári János felvételén

Az események azonban felgyorsulni kényszerültek az ellenséges román erők megérkezésével. A folyó túlpartjáról már hallani lehetett a fegyverropogást. A németek úgy döntöttek nem várják be a magyar utóvédeket, inkább levegőbe röpítik a hidat, és továbbállnak. A gyújtózsinór végét a Weisz-féle házból, a német hídőrség szállásáról aktiválták. Ám a robbanás valami oknál fogva elmaradt.

Gömöri János parasztgazda háza a hídfőtől alig pár lépésnyire állt. Tudomására jutott, hogy a robbanás élete munkáját semmisítené meg, így az adott pillanatban kinyúlt a kapuján, mely előtt a gyújtózsinór haladt végig, és bicskájával elmetszette a kábelt.

Az esetet egy német tiszt rohant kivizsgálni. Meglátta a Gömöri János parasztgazda által elvágott zsinórt, mely vágás nem az egyetlen volt. A második vágás Végvári Jánosnak volt köszönhető. A német tiszt felvette a gyújtózsinórt, majd meggyújtani készült azt, akkor, amikor még visszavonuló magyar katonákkal volt tele a híd. Végvári elővette hát bajonettjét, amit a német tiszt észrevett és pisztolyával rálőtt, azonban a lövés nem talált. A magyar katonák ekkor körülkapták a németet, majd miután végeztek vele a jeges Hernádba dobták.
Végvári Jánost furdalta a lelkiismeret, ezért elindult hát feletteséhez, hogy jelentse neki az esetet. A magyar parancsnokság a Dobozy-kastélyban rendezkedett be.

A Dobozy-kastély a 70-es években

A jelentést követően minden valószínűség szerint Végvárit átadták a németeknek, akik őt a Dobozy-kastélyban hátulról, egy közvetlenül leadott pisztolylövéssel szíven lőtték. Holttestét kivonszolták az udvarra, és temetetlenül sorsára hagyták.
Nemsokára az utolsó katona is elhagyta a települést, a románok pedig elérték a folyó túlsó felét, ám átkelni nem mertek rajta. Cselt gyanítottak, nem hitték el, hogy egy ilyen jelentőségű híd épségben maradhatott. Aknagránátokkal bombázták a falut. Csak éjszaka mertek átkelni csónakok segítségével, és úgy foglalták el Hidasnémetit.

A megszálló románok megparancsolták a település lakosainak, hogy temessék el a halottakat köztük a hadapród őrmestert, akiről úgy gondolták, öngyilkos lett.

Egy hidasnémeti férfi, akinek 1944. december 20-án a megszálló román katonák megparancsolták a községben található magyar holttestek elhantolását, így emlékszik vissza:

Az emlékmű, melyre már nem keülhetett fel a név

"Mentünk a Dobozy nagyságos úr kastélyához. Hol is van a hadapród őrmester úr, aki öngyilkos lett? …Hát nem bolondság? Háborúban öngyilkosnak lenni? Bolondság! Gondolkoztam én ezen, oszt az eszem nem akart beleegyezni. Csak kiment volna a kertek alá, és annyi golyót kaphat, tíznek is elég. Úgy jött, mint a jégeső. Megálltam. Néztem. A lábán zokni. Nocsak, mondom, előbb mezítlábra vetkőztél, fiam? A szeme nyitva, oszt kék, mint az ég, a haja meg barna, sötétbarna. … Szétnyitottam rajta a köpenyt, aztán a zubbonyt. Nézem az ingét. Hát ezen semmi nyoma. Kigomboltam az inget. Hát én egészen odavoltam, hogy egy karcolás sem látszik rajta. Hátára fordítottam. Még ilyen öngyilkosságról sem hallottam – hátulról lövi magát szíven! Kis perzselt lyuk a köpenyén, pontosan a szíve tájékán – hátul! Mondom magamban, ez másnak a műve. Megemeltem még a kalapomat is. Fiam, téged szíven lőttek, mégpedig – az elsőben én is voltam katona – pisztollyal. Ezért nem látszik elöl semmi, a golyó nem ment át rajtad. A perzselés meg azt jelenti, hogy odanyomták a fegyvert."

A testeket a temetőbe vitték és elhantolták. A német őrnagyot a Hernád magával sodorta, ám pár nappal később néhány falubeli rátalált a holttestre, és eltemette azt nem messze a hídtól, a Hernád árterébe. Fakeresztet állítottak számára. Később két vasúti munkás, a Hernád gyakori áradásai miatt, betonból öntött neki sírkeresztet, melybe belekarcolták dögcédulája számát, valamint a kereszt aljába a magyar Szent Koronát.

A felrobbantott híd hídfője

Végvári János neve ekkor feledésbe merült, a hídon egy emléktábla hirdette az ismeretlen megmentő hőstettét. Csupán évtizedekkel később a korábban említett Gulyás Mihály újságíró figyelt fel a különös táblára, és éveken át tartó nyomozásával felfedte a Végvári János tragikus történetét. Neki köszönhető, hogy 1975-ben a falu népe nem messze a hídtól emlékparkot készített az akkor még ismeretlen magyar hős számára, melyben egy emlékművet is elhelyeztek. Gulyás Mihály ugyan akkorra már kiderítette ki volt Végvári János, ám egy kissé elkésett, mert a kőfaragás addigra elkészült, így a név nem kerülhetett fel méltó helyére.

        A sors iróniája, hogy az 1927-ben épített híd korszerűtlenné vált. Mellette egy szélesebb, modernebb átjáró építésébe kezdtek, s mikor ez elkészült, a régi hidat felrobbantották. A falu felőli hídfője még ma is áll. A gondos szemlélő számára a beton és vas itt-ott még ma is hirdeti a történetét. A vaskorlátján román aknagránát repesze által ütött seb látható. A német katona vérét lemosta róla az eső, azonban Végvári János vérének hullását márványba foglalták a kommunisták. Ám egyik esősebb tavasszal a hatalmas árvíz elmosta ezt a fél évszázad alatt megtöredezett táblát. 

Az elsodort emléktábla