168 éve történt Szikszónál (1848. december 28.)

Honvédeink dicső helytállása

 

Téli hadjárat

1848. december végén kassai időzése alatt Schlick arról értesült, hogy a magyar kormány Miskolc táján erős tábort gyűjtött össze s annak élére Mészáros hadügyminisztert állította.

Ily körülmények között Schlick december 26-án 4 zászlóalj, 4 lovas század és 18 löveg indult el Miskolc felé, melyből aznap 3 zászlóalj, 2 lovas század és 2 üteg Pergen tábornok alatt Hidas-Németiig, 1 zászlóalj, 1 lovas század és 1 üteg pedig Deym tábornok alatt Enyickéig jutott előre. Kassán Fiedler tábornok alatt 2 zászlóalj, 2 lovas század és 4 löveg, Eperjesen pedig Kiesewetter őrnagy alatt a Nugent zászlóalj, 2 Koudelka század, 2 hatfontos löveg és 1/2 röppentyű üteg maradt vissza.

December 27-én a Pergen-dandár Forróig, a Deym-dandár Alsó-Novajig folytatta előnyomulását; Forró előtt Rembowszky alatt a lengyel légió 3 százada, 1 század Koburg huszárral és 2 ágyúval foglalt állást, míg a helység délnyugati kijáratát egy szakasz huszár tartotta megszállva. Ezek, a szikszói magyar tábor előcsapatait képező osztagok, mihelyt az ellenség láthatóvá lett, a legcsekélyebb ellenállás kifejtése nélkül visszavonultak.

Mészáros hadteste december vége felé mintegy 14.000 gyalogosból és 1500 lovasból állt.

Mészáros újjászervezett hadával a kassai út közvetlen biztosítása céljából Miskolctól Szikszóig nyomult előre. December 28-án pedig az ellenség közeledésének hírére Szikszót hátrahagyva, az attól délre fekvő hegyeken kiszemelt hadállásba vonult s ott következőleg helyezkedett el: A balszárny Rembowszky őrnagy alatt, a 17. honvéd zászlóalj, 3 század lengyel légionárius, 2 század egri vadász, 1 század Hunyadi-huszár és 1 hatlövegű hatfontos üteg. A Szikszótól nyugatra fekvő Frankhegy erdős lejtőjén; középhad Pulszky alezredes alatt, a 26. és 42. honvéd zászlóalj, 5 század borsodi önkéntes és 1 nyolclövegű háromfontos üteg.  A Szikszó hegyen, a műút mindkét oldalán; jobbszárny Bobory őrnagy alatt, 2 század Lehel-, 1 század Koburg-huszár, 1–1 háromlövegű hatfontos gyalog- és lovas üteg a Bársonyos patakra támaszkodva. Tartalék gyanánt a Szikszó hegy déli lejtőjén, az országút mentén a 43. honvéd zászlóalj, 8 század hevesi lovas nemzetőr és 1 háromfontos fél üteg állott fel. A harcfelállítás eszerint a kassai utat hegyes szögben metszette s balszárnya jól előre volt tolva, míg a jobbszárny erősen hátrahúzatott.

Az ütközet ábrázolása

Schlick abban a hiszemben, hogy már Aszaló és Szikszó között kerül összeütközésre a dolog, a Deym-dandárt Mészáros arcvonalának foglalkoztatására, a Pergen-dandárt pedig igen helyesen a Szikszótól északra fekvő magaslatokra, az ellenség balszárnyának megkerülésére rendelte ki. Ámde az utóbb említett dandár csupán Aszalónál bukkant egy hátvédül visszahagyott ellenséges gyalog félszázadra, mely azonnal foglyul ejtetett. Szikszón ellenben, Pergen legnagyobb ámulatára, híre sem volt az ellenségnek, minek folytán Schlick az elszállásolására adott parancsot. Eközben érkezik a jelentés, hogy Mészáros egész hadával a Szikszó hegyen csatakészen áll, minek folytán Schlick, hogy a magyarok esetleges támadását megelőzze, az előnyomulás folytatására ad parancsot.

Mihelyt a Deym-dandár a magyar ütegek lőtávolságába ért, Mészáros tüzérségének parancsot adott a tüzelés megkezdésére, huszárságát pedig a Hernád völgyében támadásra rendelte előre. Utóbbival szemben az osztrák lovasság is mihamar harchoz fejlődött, komolyabb összeütközésre azonban nem került a dolog, mivel a huszárjaink az ellenséges tüzérség néhány jól célzott lövése által jobbnak látták magukat az ellenséges tűz körletéből kivonni. Ez alatt Pergennek sikerült a magaslatra feljutni, honnan a magyarok szívósabb ellenállás kifejtése nélkül kezdtek hátrálni. Ezt látván a közép és jobb szárny, a tisztek, de különösen Mészáros bátorító szavai dacára, szintén hátrálni kezdtek s ezzel az ütközet sorsa el volt döntve. A visszavonulás elég jó rendben történt, miután az osztrákok nem üldöztek.

Mészáros hadait Miskolcra, Schlick pedig a magáét, úgyis későre járván már az idő, Szikszóra vonta vissza; az előőrsszolgálatot Szikszó déli kijáratánál a 3. számú Koudelka zászlóalj (4 század) és 1/2 lovas század látta el, egyébként pedig az összes Szikszón elhelyezett csapatok készültséget tartottak.

Veszteségünk az ütközetben az Aszalónál foglyul ejtett 76 honvédet nem számítva – alig rúgott többre 30 embernél, Schlick a magáét mindössze 1 halottra, 5 sebesültre és 3 eltűntre teszi.

Szikszó egy régi grafikán

Emberi és anyagi veszteségek a török korban

"Akiket elfoghattak rabságra hurcolták..."

A császári zsoldosok, a török rajtaütések, majd a falvak hódoltatása óriási emberi és anyagi veszteségekkel járt. Hiába kötötték egymás után a különböző békéket, azok ideje alatt sem volt nyugodalma szegény lakosoknak.

Törökök foglyokat hajtanak, háttérben égő település

Az 1568-ban megkötött drinápolyi béke sem jelentett megnyugvást a lakosságnak. A béke csak az ágyúval történő várostromokat tiltja meg. A portyákat, fosztogatásokat ezután is megengedi, azokat nem tekinti békeszegésének. Musztafa budai pasa 1570 január 23-i levelében érzékletesen fogalmazza meg, hogy „szüneti nincsen az nagy csatázásnak, utállásnak és leshányásnak”. Eszterházy Miklós nádor pedig így jellemezte a török „békét”: „Első a lopás módja. A várából kijövő török orozva támadja meg az itt-ott védtelenül talált magyart, s különösen a nőket és gyermekeket viszi rabul. A másik mód, hogy nagyobb csapatokban dobbal, zászlóval törvén ki…széltében rabolnak, égetnek s foglyul hajtják el a népet. Harmadik mód, hogy a falukra fenyegetőző leveleket és üzeneteket küldenek, s a rémült nép (ki tudta, hogy a török legalább e résben szavatartó), így kényszeríttetik adófizetésre.”

Az 1642-es békealkudozások során Zemplénben a török megölt 26 embert, elhajtott kétezer marhát, a rabok váltsága 900 forint volt. Borsodban 10 falut hódoltatott, 298 rabot vittek el, 117 embert ölt meg, csaknem tízezer marhát hajtott el, 665 forintot kellett fizetni adóba, a rabok megváltása kb. 1000 forint volt, a kár felbecsülhetetlen. Abaújban 48 falut hódoltattak meg, 349 főt rabságba vittek, 291 embert megöltek, kb. hatezer marhát hajtottak el.

Az emberi veszteség óriási volt. Egyeseket lemészároltak, másokat rabláncra fűzve hurcoltak el. Sokan még a török érkezése előtt elmenekültek, elbujdostak, majd a veszély elmúltával lassan visszatértek otthonaikba. 1567-ben Hasszán temesvári pasa, Tokajt és Szerencset felégeti, majd végigdúlja Harangodot. Megyaszón a korábbi 460 főnyi lakosból még három év múlva is csak 17 zsellérsorban lévő jobbágyot tudnak összeírni két lakott telken. 1571-ben azonban már 56 jobbágycsaládfőt írtak össze. A törökök 1567-ben Hasszán bég vezetésével rátörtek Ináncsra. Lakói a templom körüli temetőben védekeztek. Nagy részüket leölték, sokukat elhurcoltak. Felsődobszán 1427-ben 22 jobbágyportát írtak össze, mely 1565-re 3 és félre csökkent. 1641-ben meghódolt, majd csaknem elnéptelenedett. 1648-ban csupán ¼ porta volt lakott.

Janicsár keresztény foglyokat hurcol el

 Az 1599. évi Zemplén megyei jobbágyház összeíráskor a jobbágy családfők számát tüntették fel.  Rákóczi Zsigmondnak 66 jobbágya volt Megyaszón. Még ugyanebben az évben aratás előtt a török végigdúlta a vidéket. 1599. július 25-én új összeírás készült, melyből jól szembetűnik micsoda pusztítást vittek végbe a törökök. Csak a Rákóczi birtokról 48 jobbágy családfő veszett oda, menekült el s addigra nem tért vissza. Pedig a támadás nem volt váratlan, hiszen az ónodi várból még idejében érkezett figyelmeztetés. A rákóczi birtoknak ez a veszteség 73 %-ot jelentett. Az élet azonban nem állt meg, s jövőre már 46 jobbágyporta volt lakott. Megyaszó először 1605-ban hódolt be a töröknek. 1606-ban viszont már a királyi területhez tartozott, mely önbizalmát annyira megnövelte, hogy az 1660-as évek elején már ajándékot is elfelejtett küldeni az egri pasának. Jött is a török büntető hadjárat, minek következtében a híres megyaszói ménest is elhajtották. Az esetről Miklós György felsőmegyaszói lakos így vallott: „… Tudom hogy egyszer a török az ménesünket elhajtotta, azt is tudom, hogy izengetett reánk és fenyegetőzik is de ezóráig még meg nem hódóltunk neki.” 1635-ben egy portyázó csapat rabolta ki Nagykinizst, Halmajjal és Baksával együtt. Halmajról 15 embert hajtottak el rabnak. Továbbá elvittek 200 lovat, ökröt, tehenet és „harmadfél aszat” juhot.  A szentistvánbaksai Lőrinc Deák és Balogh Gergely főbíró elmondása alapján a török „három embereket 4 eökröket, juhokat kb. 200.” –at vitt el zsákmányként. A halmaji Fodor András és Gomba Péter aszalóra menekültek a török elől. Ők ugyan megúszták a rabláncot, de Halmajról hét embert vittek el, és mintegy 100 lovat, ökröt, tehenet hajtottak el.

Törökök szekérnyi levágott fejekkel

Lukács Illés, Tóth György, Antal Mihály, Csür András 60 esztendős alsógagyi jobbágyok 1641-ben arról tesznek tanúvallomást, hogy „1640-ben a törökök megrohanták a falut. A templomba menekült gyermekekre, asszonyokra rágyújtották az épületet. Sokan kisded gyermekeikkel együtt bennégtek. Akiket elfoghattak rabságra hurcolták. A falut teljesen feldúlták.” Baktakék rajtaütésekor a törökök 53 házat gyújtottak fel.

1641-ben készült összeírásban Pap Márton geszti bíró a következőképpen val: „…Alsódobszát is nyilván tudom, hogy elrablotta az török, azolta ugyan pusztán is állanak.”

1649. november 25-én Szirmay Péter zempléni alispán Garay Ferenc szolgabíróval, és annak segédeivel, Szerdahelyi Pállal és Csányi Györggyel a nádor parancsára vizsgálatot tartottak a törökök pusztításaival kapcsolatban. Zemplén megye tisztikara - „a törököktől való félelem miatt a hely színére bátorságosan ki nem mehetvén" -, Szerencs városába invitálták a környező települések lakóit vallomástételre. Az alsódobszai események kapcsán három tanút hallgattak ki.

„1. Első tanú Major Demeter, Nagyságos Ibrányi Ferenc jobbágya, kb. 70 éves letett hite után vallja.

Az 1630. esztendő után tudja, hogy az ő falujukat kétszer rablotta meg az Török. Az első rabláskor vitt el 15 személyt, melyek közül még 7 személyek oda vannak. Az Prédicátornak 1 fia, 2 leányaival oda vagyon. Másodszor, hogy megrablott bennünket, egyet közülünk levágott, melyeket nem állhatván el, úgy hagytuk pusztán az Falut, mely mind ez óráig pusztán vagyon. Most is fenyeget bennünket.

2. Második tanú Thorda Gáspár, Nemzetes Lánczi Uram Özvegyének jobbágya, kb. 40 éves, letett hite után vallja, hogy ó csak 11 személyre emlékezik, hogy vitt volna el az Török.

3. Harmadik tanú Marcza Márton özvegye, meghiteltetvén vallja, tudja azt, hogy Dobszát az Török elrablotta, mert őtet is negyed magával vitte volt el az Török, de még mostan is 4 gyermeke oda vagyon, magát az Úr Isten sarc nélkül szabadította meg.”

Felső-Megyaszóról gróf Rákóczi László jobbágyai, Miklós Gergely és Pásztor János jelentkeztek tanúnak. A török „gyakran izenget ránk" - mondották -, a „ménesüket is elhajtotta", de ők még nem hódoltak. A törökök Felsődobszát 1635-ben pusztította el. Szegedi Gergely debreceni református pap, „A magyaroknak siralmas éneke a tatár rablásról” című művében így írja le a kegyetlenkedéseket:

Törökök kegyetlenkedései

„Ruhájokat róluk éktelenül levonják

Az szegény rabokat mezítelenül hagyják

Mint egy sereg csordát, az tatár ostorral

Előttök hajdogálják.

Éhségnek miatta mind elszakadozának,

A szomjúság miatt nagy sokan meghalának,

Az vad lovak hátán nagy sok gyenge szüzek

Halálra bágyadának.”

Sokszor a falvak időben értesültek a közeledő veszélyről, így még el tudtak menekülni egy biztonságosabb helyre. 1556 augusztusában, mikor a török had „Gencet, Tekibánát mind elégette, rablatta” a hidasnémetiek nagy része Kassára menekült.

A folytonos háborúskodás és a beszállásolt katonaság kegyetlenkedései miatt óriási pusztulás érte a településeket. I. Ferdinánd és Szapolyai közötti háborúban örökös táborjárás volt Garadna, melynek javait Kaczianer hadai élték fel. A török elleni harcok katonasága sok kárt okozott. Garadna kára 1591-ben 200 forint.  Elkeseredetten panaszkodtak Kassa városának: „eluntuk volna az sok kóborló hadat, mind németeket s mind penigglen katonákat…ő felségétől Maximilián-tól szerezzen egy oltallom levelet, mely mellett tudjuk megmerednunk, mert bizony szintén el kell fogyatkoznunk a sok hatalmasok miatt.” Az oltalom levelet ugyan megkapták, de kevés hasznuk volt belőle: „…az bolgna kapitány elvette s ételt, italt mindennap adtunk, szerte tartottuk, semmiképpen kedvét nem találtuk, hanem szerte veret bennünket mind férfiát, mind peniglen asszonyi állatot.”

 1681-ben Suhajda kuruc vezér hadai szálljak meg Göncöt, akiket 1682-ben verik ki a császáriak. 1683 nyarán ismét Thököly hadai élik fel a település javait. Jól érzékelteti a pusztulás mértékét, hogy a városnak a Csákyak tulajdonában lévő része korábban 15 964 forintot, 1687-ben már csak ötszáz forintot ért. „A mi elpusztult és elrongyolódott szegény városunknak siralmas állapottya és lakosaink számának igen megapadása, úgy annyira hogy akar ki is ha elnézi harmad részében ez házaknak alig tartózkodnak lakosok" - jellemzi helyzetüket az a kérelmező levél, amelyet a gönciek a szepesi kamarához intéztek adójuk elengedése érdekében. Gönc lakossága többnyire elszéledt, aki a városban maradt kolduló levelet váltott, mely levelekről a város jegyzőkönyveiben olvashatunk.

1687-ben a hűtlenség bűnébe esett néhai Szepessy Pál ongai jószágainak összeírása és felbecsülése az adott állapotban így festett: „Onga helységben, amelynek romjait most a szél járja át, volt egy jó állapotban lévő nemesi udvarház gyümölcstermő kertekkel; ennek

Az ónodi vár romjai anno

puszta telkét becsüljük 50 forintra. ... Az elpusztult teljes jobbágyhelyek 75 forintot. A taxás (nemeseket) és a szabadosokat, mivel ténylegesen nincsenek, nem becsültük fel. A vám elpusztult.”

1688. április 7.-én, a török csapatok Ónod várát annyira felégették, hogy csak a puszta helye maradt. Ekkor Bőcs is elpusztult. A településen csak a templom, a malom és két ház maradt meg, s csupán 1689-ben kezdett újra benépesülni.

Csokonai, Lavotta, Kazinczy

 Nagyjaink kedvelt vidéke

A friss levegő, a bővizű folyó a nagyszerű panoráma, a mézédes borok, no meg a vidék nyugodt légköre kiváló táptalaja volt az irodalmi életnek, versek, dalok születésének. A Hernád menti tájra, emberekre szívesen emlékszik vissza a költő Csokonai Vitéz Mihály, a zeneszerző Lavotta János, és a nyelvújító Kazinczy Ferenc is. E három személy meghatározó alakjai voltak korszakuknak, irodalmunknak. Hozzánk közelállóvá pedig az alábbi történetek teszik őket.

Csokonai Vitéz Mihály

Csokonai Vitéz Mihály többször járt Ongán is, ahová egy életre szóló barátság kötötte Puky István személyéhez. Kettejük barátsága Sárospatakon kezdődött, ahol a költő jogot tanult. Pukyról tudnunk kell, hogy 1778-ban született, és 20 évesen házasságot kötött az Ongán birtokos Darvas-család lányával, Darvas Annával. A fiatal házaspár Tiszaigaron, illetve Ongán élt, majd Puky felépítette gesztelyi házát, amit leveleiben tusculanumként- Ciceró falusi birtokaként- emleget. Barátságuk a sárospataki éveket követően sem szakad meg. 1800. december 20-án így írt a költő volt iskolatársához: „Felétek akartam Derzsről visszajönni; de az elmúlt. Vetted-é az útamba Madarasról Martolcsi uram által hozzád írott levelemet? Mert vártam, a kosarat, kalapot s az utolsót, most vásárkor Szikszóra kiküldhessem... Mikor hazaérkeztem, már akkor elküldötte a tekintetes nagyasszony Ongáról a szőlővesszőket és a mondolafákat. Az előbbek felette fájinok, az utolsóbbak kár, hogy alig haladják meg nagyságokkal a te angyalocskád cserépbéli mályváját. De ne nevess... tetőled pedig kérnék, vagy instálnék -tudod-e mit? amit az ősszel már említettem, t. i. egynehány berzencei szilva és ákászfa csemetét, ha a föld fagya engedi, most, ha pedig nem, tehát vásárkor. Alázatosan köszöntöm a tekintetes nagyurat... Csókolom kezeit az én kedves ifjasszonykámnak, tégedet pedig, lelken szerette kedves Barátom uram (humullimus servus!) ölellek. Éljetek kedveseim! s tovább is szeressetek!” Csokonai és Puky együtt tekintették meg az Aggteleki-cseppkőbarlangot is, ami meghatározó élményt jelentett a költőnek. Barátságuk olyan mély volt, hogy még a hat és fél év után börtönéből kiszabadult Kazinczy Ferencet is együtt látogatták meg. Ongáról 1801 július 19-én írt levelében így emlékezik: "szerencsésen felérkezvén jul.1. napján Ongára Puky barátommal Ragályra mentünk...Patakról Puky úrral általmentem Regmecre, s ebéden és szembe vólta -kivel?- Kazinczy Ferenc úrral." Csokonai Ongán tartózkodása alatt verset is írt, melynek címe „Tisztelő versezet”, melyet 1801. december 10-én szignált a költő. A barátságuk emlékéről szól „A békekötésre” című verse.

Gesztelyi Puky-kúria

Bár barátságuk közismert, azonban Puky István által írt levelek sejtetnek valamiféle feszültséget is mely közte, felesége- Darvas Anna- és Csokonai között tört ki. Csokonairól köztudott, hogy szerette a szép nőket, így szívesen bókolt más házas hölgyeknek is. Feltételezhető, hogy a fiatal és szép Darvas Anna örömmel vette a fiatal költő bókjait. Puky az egyik levelében így utal erre az esetre: “Te tudod és emlékezel azon szikrára melly tölled lett szomoru el válásunk alkalmatosságával esett ‘s csak azért távoztunk el, hogy Pestrül lett visszajövetelünket(!) a tüz, melly eddig nevekedett; de bent tartoztatott. Nagy erővel rohant ki. Kevésbe múlt, hogy mind kettönket meg nem emésztett.” Az ifjú férj tehát tisztában volt felesége “kicsapongásaival”, ami több másik ok mellett végül kettejük válásához vezetett. Ezen levélen kívül Csokonai érzelmei kilenc kis versikében is kifejezésre kerültek: Az én barátnőm D(arvas) A(nna) quodlibetjére; Az elválás reggelén; Impromtu egy cseresznyefa levelet rágó hernyóra; Szívem titka; Hymenhez; A hajókázó Amór; Egy eltörött vasmacskára; A hízelkedő; A fiatal remény. Érdekes lehetett Csokonai helyzete, hiszen valószínűleg tetszett neki Darvas Anna, de ugyanakkor Puky a legjobb barátja volt, aki sokszor sürgette Csokonai látogatásait, hogy felesége, és fia miatti bosszúságait, szomorúságait elpanaszolhassa neki.

Lavotta János

Puky István másik pártfogoltja, illetve Csokonai Vitéz Mihály jó barátja Lavotta János zeneszerző, hegedűművész volt. Lavotta 1791-ben báró Orczy Lászlóhoz állt be írnoknak, aki Abaújvármegyének volt a főispánja. Ettől kezdve az Abaúji, zempléni urak egyre-másra hívogatták a bűvös vonójú Lavottát. Különösen bőkezű mecénása lett Gesztelyben Puky István. Ha ők ketten Csokonai és Lavotta éppen egy időben tartózkodtak Puky István gesztelyi birtokán, akkor a település igencsak nagy mulatságoknak lehetett szemtanúja. Ilyenkor Csokonai verseket írt, melyeket Lavotta megzenésített, amiket a gesztelyi kúriában, meg az ottani korcsmában adtak elő. Puky Istvánnak olykor meggyűlt a baja a két pártfogójával. Akárminő finom tokajit adatott is eléjük, vágytak a kocsmába, elszöktek oda. Ittak, muzsikáltak, verseltek, de olykor úgy összevesztek, hogy Pukyért kellett szalajtani a zsidónak, hogy siessen gyorsan, mert a poéta meg a muzsikus "megeszik egymást". Poharak romjai, kettétört botok, egy-egy csomó haj is maradt néha a csata színhelyén, de István úr bölcsen mindig kibékítette a két veszekedő ifjút. A  legenda szerint Csokonai „A szerelemdal a csikóbőrös  kulacshoz” című versét a gesztelyi kocsma cégére ihlette.

Lavotta nevéhez pedig olyan alkotások fűződnek, mint a „Cserebogár, sárga cserebogár” című dal, amelynek zenéjére Petőfi Sándor írt gyönyörű verset, vagy „Az Alföldön halászlegény vagyok én” című nóta.

Cserebogár, sárga cserebogár...

Másik híres irodalmi személy Kazinczy Ferenc is megfordult a Hernád-völgyben, melyről úti leírásában a következőképpen számolt be: 
„Három órakor reggel már fogva voltak lovaim >>Miskolcon<<; s nem tölt belé két óra, míg Szikszóra értem, noha azt ide egy statiónak tartják, ennyit teve a reggeli égett bor és a jó áldomás ígérete! Miskolcról Zsolcáig egy három fertályig tartó töltés van, a Sajó miatt, mely magában ugyan nem nagy víz, de mikor a hegyeken a hó olvad, vagy zápor esik, szélesen kiönt. Erről most tisztán láttam ki a Carpathust >>Kárpátokat<<, melyre az Avasról oly haszontalanul kandikáltam, mert közötte és Miskolc közt semmi magas hegy nincsen...

Miskolc látképe

A töltésen túl … utam nagy darabon felfelé ment. Hiába szólítgattam kocsisomat, kinek rövid ümegje alatt barnás hátagerincét hízelkedve ölelgették a kedves etéziák a nyeregben. „Ami nem lehet, uram, csak nem lehet; de érjünk fel csak ama partra, majd úgy megyünk lefelé egész Szikszóig, hogy a tatár sem ér utól”, felele magyar szíves egyenességgel. Rábíztam a hajtást; befeküdtem kocsim szegletébe, s a legédesebb reggeli álom szálla meg, melyből csak a nagy rázódás vert fel, midőn kocsisom a meredek partról nyargalva szaladt a tatárok előtt lefelé! – Már előttem feküdt rétes völgyében a kálvinista Szikszó (mert hogy az, gothiai munkájú tornya s szalmafedeles házai velem kitaláltatták, minekelőtte szemeim a vitorlán keresztet vagy kakast láthattak) boldog szőlőhegyeivel, melyek dél és nyugot felől nem magas hegyeit egészen elborították. Jobbkéz felől mintegy két mértföldnyire a zemplényi hegyaljai hegyek széleit; balkéz felől a késmárki s forrai termékeny szántóföldeket, középen pedig azt a zöldelő rétet láttam, melyből néha a Tiszába lesiető Hernád csillámlott. Bővséget mutatott mind a már sárgulni kezdő vetés, mind a föld fekete anyagja, s ehhez hozzájárulván a környék szépsége, leginkább pedig Miskolc szomszédsága, azt óhajtottam, hogy bárcsak ennek à la Rousseau lakosa lehetnék.

Kazinczy Ferenc

De bezzeg ellenkező az, amit neked a Forró és Szina közt fekvő környékről mondhatok. Apró domb, lapos, keskeny völgy, kiritkított erdőség, félig kiégetett, elcsonkított tölgyfák azok, amelyeket itt az utazó lát. Bízvást ezt a környéket adhatta volna birtokul Judásnak Klopstok. – Hát útjai! óvd ettől a vadrácot is, Isten! – szörnyű rázását s lökéseit, egyedül a regéci vár elpusztult falainak meglátása türette el velem, melyet régenten fejedelem Rákóczi bírt. Most az, valamint hajdan is, együvé van kapcsolva a sárospataki dominiummal, és – kameralis. 
Ez a görbe ország Forró mellett kezdődik, és egész Hidasnémetiig tart, és így jó három mértföldnyire. Kocsisom azt beszélte, hogy Abaújnak egy egész szolgabírósága, melyet cserháti járásnak neveznek, szintolyan, mint a garadnai környék. – Kár, hogy azt garadnai járásnak nem nevezik. Ez a fertelmes szó egészen hozzá illend görbeségéhez.

Enicke, Kassa és Szina között, szalmás alacsony tót házakat, s egytornyas s négyoldal-bástyás kastélyt mutat, en gout d'antique moderne, melyet én még rendetlen s alkalmatlan volta mellett is annyira szeretek. Ezt a b. Meskó família bírja. Parton fekszik, s keletre szép tér réteket, erdős, magas hegyeket s ezeknek nyílása között a szalánci vár omladékait látja sok apró falukkal. 
Láttam innen Újvárt is, mely a vármegyének nevet adott. Most az egy közönséges, díszetlen falu, egy kálvinista templommal és gróf Csákyaknak udvarbírói lakásokkal. Föld-vára alatt megyen el a Hernád.”

 

Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz