A legfiatalabb 48-as honvéd
A korabeli törvények szerint csak a 18. életévüket
betöltött személyek jelentkezhettek honvédnek. A rendkívüli idők azonban
törvényt bontottak. Volt, amikor a törvényt kijátszva nők férfiruhát öltöttek,
a fiúk füllentve életkorukat növelték meg a felvétel érdekében. A haza
védelméből minden korosztály kivette a részét, de kevésbé ismert tény, hogy
1848/49 honvédő hadserege igen fiatal emberekből állott. A 16-19 év közötti
korosztályból pl. 62-en lettek kapitányok, s még többen érdemelték ki tizenévesként
a hadnagyi, főhadnagyi rangot.
 |
| Gyermekek tiszteletadása |
A 13
esztendős Blaskovics Lajos tüzérnek állt. Büttner Emil 16 évesen kapott
hősiességéért vörös sipkát és őrmesteri rangot. Édes Vince 15 évesen Bem apó
seregében harcolt. A 13 esztendős szepességi Gergelyi Béla a honvédvadászok
között küzdött. Gyömörey János 15 évesen lett Komárom várában tűzmester. A 13
esztendős pataki diákot, Illyés Bálintot a honvédvadászoknál nevezték ki
hadnaggyá. A mádi születésű Koroknay Dániel 14 évesen állt be tüzérnek. Pilaszanovich
Béla 17 évesen lett a Hunyadi-huszárok hadnagya. Siming Rezső 14 évesen már egy
fontos löveg tűzmestere. Szomjas Károly 13 évesen kapta meg a III.osztályú
katonai érdemjelet. Than Károly 13 évesen Bem apó tüzére, majd felnőttként
világhírű vegyész. Az alig 14 éves Lehel-huszár, Tóth Imre András emlékét
Jászjákóhalmán egy kopjafa őrzi. A békéscsabai Zsilinszky István 13 évesen lett
honvéd. A teljesség igénye nélkül felsorolt nevek mögött ott találjuk a hasonló
korú gyermekkorú honvédek további százait, kiknek nevét sajnos nem őrizte meg
az utókor.
A szabadságharc talán
legfiatalabb honvédjét Szabó Józsefnek hívták, aki a Hernád menti Nagykinizsen
látta meg a napvilágot. Ma azt mondhatnánk, kisfiú volt még. De amikor Tápióbicske
hídjánál feltűzte szuronyát puskájára, már hét nagy ütközet volt mögötte.
Életéről sok információt szolgáltat a zsujtai születésű sárospataki jogászhallgató, Karsa
Ferenc, aki 1853-ban írt naplójában több gyermekhős nevét megemlíti. Az ő
„legénye” –akkor valójában tisztiszolga- volt a 12 esztendős Szabó Jóska.
Karsa Ferenc naplójában a következő
bejegyzéseket olvashatjuk Jóskáról:
 |
| Karsa Ferenc |
„Egy negyed
óra múlva jelenti (Koczák István): van húsnak való de kenyér nincs. –„ Kenyér
helyett” szól közbe Szabó Jóska, a kinyizsi juhász bojtár, - „Jó lesz a
káposzta –a meg van a kocsma pincéjében”. Ez a Szabó Jóska őrmesteri szolgám
volt, s mindég oldalamon tartózkodott egész Tápió Bicskéig, a hol mellettem
esett el...”
A bodrogkeresztúri összecsapás
leírásánál említi meg Karsa hadnagy: „Szabó Jóskának épen mutató úját lőtték
el a puska ravaszával együtt…” „Közvetlen
mellettem, hű legényem és bajtársam Szabó Jóska…” Ez a bejegyzés a
két ember közötti bensőséges kapcsolatra utal: nem a tiszt és a tisztiszolga,
hanem a bajtársak egymásrautaltsága, egymás segítése érződik ki ebből a
mondatból. Szabó Jóska a csaták szüneteiben ellátta Karsa hadnagyot, magában az
ütközetben ő is olyan honvéd volt, mint a többi.
Amikor borért szökik be az ellenség
megszállta Tokajba, Karsa hadnagy őszintén aggódik Szabó Jóska visszatértéig. „Még
hajnal előtt megérkezett Szabó a borral. Beszélte, hogy a város tele van
némettel, de azért eltekergett valahogy a szőlők felől Endre bátyámhoz…”
Szabó Jóska halálát, a tápióbicskei
ütközet kezdetének tragikus epizódját is megörökítette a hadnagy naplója:
„Amikor a szűk utcába
berohantunk, golyózápor fogadott, de azért meghökkenés nélkül tolakodtunk
előre, s már a zsák végéhez értünk, midőn egy 4 láb magas trágyából, gazból
hevenyészett torlasz mögül hatalmas sor tűz csap közénk, s ugyan abban a
pillanatban a házak és ólak padlásáról erősen puskáznak ránk. (…) Ebben a
pillanatban hátunk mögött is ropognak a fegyverek, s a hátulsó sorok között
nagy pusztítást tesznek. (…)A közbülső századok még jobban összegomolyodnak, a
bátrabbak elhullott bajtársaik hulláin taposva még egyszer neki rontanak a
torlasznak, mind hijába – nagy veszteséggel vissza löketnek. Az utolsó
erőlködésben elesik mellékesen Szabó Jóska hű legényem a ki 1848. dec. 11-től
mindvégig mellettem volt osztozott szívesen nélkülözésemben, igyekezett
mindenben kedvemet keresni. Lelkemből szívemből sajnálom a derék fit, a vitéz
katonát…”
 |
| A tápióbicskei ütközet |
Az ifjú halálának és eltemetésének
is csak feltételezett helyét sejtjük. Tápióbicskén a Harcmező utcában
állítottak emlékére kopjafát, mintegy jelezve a hősi halál valószínű helyét.
Kossuth korabeli rendeletére minden elesett honvédet hősi halálának helyén
temettek el, kerülve a tömegsírt. Tápióbicske temetőjében nincsenek
honvédsírok, a falu határában levő, Rákosi Viktor írása nyomán országosan
ismert „korhadt fakereszteket” 1882-ben Fejér István bíró szedette fel, s a
Nagykátai út mentén felállított kőkereszt alá helyezték a csontokat. Minden
valószínűséggel ide kerülhettek Szabó Jóska névtelen fejfája alatt nyugvó
hamvai is. A Tápióhoz közeli sírokban található maradványokat az 1910-ben
felállított központi honvédemlékmű osszáriumába gyűjtötték össze. A
tápióbicskei ütközet hősi halottainak egyéni síremlékei egyedül a nagykátai
temető „Hősök kertje” honvédparcellájában találhatók. Az itt kialakított közös
emlékművön szerepel egy Szabó József nevű közkatona, aki a nagykátai plébánián
őrzött halotti anyakönyv szerint „52.
zászlóalj közvitéze. Veszedelmes lövést kapott. Meghalt április 19-én.”
Nagykátán többen osztják azt a
nézetet, hogy valójában Karsa Ferenc legényéről van szó. Egyezik a név, a
zászlóalj, a besorolás, sebesülés módja. Karsa nevezetes naplójában arról nem
esik szó, hogy zászlóaljában többen is viselték volna a Szabó József nevet.
Az 1980-as évek végén Sátoraljaújhelyen létesült egy
kopjafa-liget, melyben a szabadságharc gyermekhőseinek állítottak egy-egy
faragott emlékjelet. Szabó Jóska is helyet kapott ebben a pantheonban, itt
létesült az első emlékjele.
 |
| A Jász Múzeum kiállítása a gyermekhősökről |
A 90-es években a szülőfalu Nagykinizs is úgy
gondolta, hogy kötelessége neves szülöttének az emlékét ápolni. Az iskola
udvarán egy emlékliget létesült, melyben egy-egy kopjafa Szabó Jóska ütközeteinek
helyét szimbolizálta.
Tápióbicske a 90-es évek elejétől kezdte
el a 12 esztendős gyermekhonvéd emlékének gondozását. Elsőként egy szerény
kopjafát állítottak a központi honvédemlékmű szomszédságában, majd Tápióbicske
önkormányzata 1996-ban emléktáblát helyezett el a nagykinizsi huszita
templomban Szabó József megkereszteltetésének helyén.
A felfedezők (1989-ben alakult országos
gyermekszervezet, a Magyarország Felfedezői Szövetség) szövetsége 1998-ban a „Kossuth
Lajos azt üzente…” országos mozgalom keretében „Szabó József Ifjú Honvéd
Emlékérem” elnevezéssel alapított kitüntetést. Fehér István – egykori bíró – az
1880-as években alapítványt tett azzal a meghagyással, hogy amíg magyar gyermek
él Tápióbicskén, minden évben április 4-én kapjon egy zsemlét. Emlékezve arra,
hogy azt a földet, mely nekik a fehér kenyeret termi a magyar hősök vére
öntözte.
Végezetül pedig Rákó József
gondolataival zárom e sorokat, ki sokat tett a 48/49-es gyermekhősök
felkutatásáért, megismertetéséért:
„…
valahányszor csak rábukkantam egy-egy új gyermekarcra, majd megtudtam róla,
hogy kistermetű, vézna, törékeny fiú volt, mindig föltámadt bennem a kérdés:
hogyan bírták ezek a gyerekek elviselni az egyik napról a másikra rájuk szakadó
megpróbáltatásokat ?
Egy esztendő alatt
keresztül-kasul, gyalog járták be Magyarországot a Felvidéktől a Délvidékig,
Komáromtól Világosig. Cipelték a felszerelést, áztak, fáztak, nélkülöztek,
véres csatákat vállaltak. Hogyan tudták kibírni édesanyjuk gondoskodó szeretete
nélkül azok a fiúk, akiknek szuronyos puskája magasabb volt, mint ők maguk ?
Honnan támadt egy
varázsütésre bennük az az erő, amely a hős ifjakkal, férfiakkal egy sorba
emelte és megtartotta őket a zászló alatt, amikor testvérük, barátjuk,
iskolatársuk elvérzett mellettük ?
Hiszen hazamehettek
volna, végtére is gyerekek voltak. Vagy akkor már ők voltak a honfoglalók, a
tatár, török elleni bajvívók, a kuruc vitézek örökösei ? És a hatalmas ősöktől
kapott minden hagyaték, minden csepp vér átváltozott honszerelemmé ? Tűnjék bár
a búcsúszó ünnepélyesnek, kérdéseimre a választ a diáktüzérek sárospataki
emléktáblájáról olvastam le: „Honfi ! E tábla előtt ha megállsz, mondd büszke
örömmel: megtettétek, amit tőletek a haza várt ! „
A tápióbicskei csata újrajátszása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése