Turkoly Sámuel az őshaza kutató

A kuruc Julianus

Turkoly Sámuel levele

Őseink egykori szállásterületeit kereső magyar kutatók a századok folyamán sokfelől és többféle módon próbáltak közel kerülni az őshazához. A felvilágosodás – és a reformkor nemzedékei számára az elvesztett testvérek felkutatása szinte kötelező politikai céllá rangosodott. Az ekkor megismert őstörténeti források között akadt egy olyan levél is, amely nem a magyar őshazára vonatkozó kutatás eredményeképpen született, hanem egy katonai feladat teljesítése közben.

A nevezetessé vált levél szerzője Turkoly Sámuel, aki 1691-ben Szikszón született. 1703-tól a Sárospataki Kollégium diákja, ahol elsajátítja a latin műveltséget. Felcsap kurucnak, és az Ocskay Ezred önkéntes hadnagyaként teljesít szolgálatot a huszárezredben. Ocskay László árulását követően, az ezredet Németországba vezénylik, ahonnan a hazaszökdösők sorát Turkoly Sámuel nyitja meg. Hazatérve Rákóczi szolgálatára jelentkezik, de mint árulót Kassán börtönbe vetik 1709-ben. Bercsényi generális kegyelemben részesíti az ekkor még mindig csak 18 éves ifjút, majd Turkoly végigharcolja a szabadságharcot. 1716-ban csatlakozik a Moldvában állomásozó Máriássy ezredhez, majd Cserey és Jávorka társaságában Nagy Péter szolgálatába lép Moszkvában. Turkoly a cári hadsereg 4. Magyar Huszárezredének parancsnoki rangjáig viszi.

Rákóczi szövetségese, Péter orosz cár mintegy ötszáz, Lengyelországba emigrált kurucnak ajánlott katonai érvényesülést az orosz hadseregben. A magyarok Péter cártól valós segítséget reméltek a függetlenségi harc folytatásához, ám hamarosan csalódniuk kellett: a Rákóczi nevével toborzott lovascsapatot nem a kurucok által elképzelt célokra használták, hanem besorozták az orosz sereg hadrendjébe. A magyar alakulatot ezután többször áthelyezték. Néhány év múlva már hollétükről sem érkezett hír. Alig tucatnyi azon egykori kurucok száma, kiknek későbbi sorsáról adatokkal rendelkezünk. E kevesek egyike volt Turkoly Sámuel, a nagy péteri flotta főtisztje.

A sárospataki főiskolán elsajátított ismereteknek köszönhetően Turkoly Sámuel a cár elit fegyvernemébe, a hadiflottába nyert beosztást. A „fő hadi tiszt” megjelölés ezredes körüli rendfokozatnak felelhetett meg. Évi fizetése 754 magyar forintnak felelt meg, továbbá két szolga és nyolc ló tartásdíját fedezte számára a kincstár.

Asztrahány látképe a cári flottával

Az uralkodó kedvezményezett fegyverneme, a flotta – melynek összlétszáma ekkor 12.500 fő volt – többnyire olyan ifjakat fogadott magába, akik beszéltek valamely idegen nyelven, matematikai, mértani és térképészeti alapismeretekkel rendelkeztek, alkalmazni tudták az étkezés és társalgás szabályait és mindezeken felül jól táncoltak. A cár elvárta, hogy a haditengerészet tagjai olyanok legyenek, mint az óra ingája: „pontosan, kiszámíthatóan és szüntelenül végezzék munkájukat.”

Ahogy haza írott levelében írt óhaja miszerint „…táplál a reménség, hogy valamikor el hagyott édes Hazámat meg látogatom...” ugyan nem teljesülhetett, viszont Turkolly Sámuel eljutott a Kaukázus egykor magyarok lakta vidékére, a Kuma folyó völgyébe.

Rákóczi egykori katonája éppen félezer évvel az őshazában maradt testvéreket kutató dominikánus szerzetes, Julianus barát utazása után talált rá arra a területre, melyen a XIV. század végéig egy többségében keresztény magyar népcsoport élt. E népesség – mintegy hatszáz ezerre becsült lélekszámmal – a IX. század végén bekövetkezett besenyő támadás után is helyén maradt, míg a törzs másik felét, a későbbi Kárpát-medencei honfoglalókat, a támadás nyugat felé sodorta. A helyben maradók a Kuma folyó termékeny völgyét lakták. Itt épült fel fővárosuk Magyar, melyről arab, görög, tatár, orosz és vatikáni források a korai középkortól a XIV. század végéig számos leírást közöltek. 1396-ban e vidéket súlyos csapás érte. Timur 1388–96 között négy irtó hadjáratot vezetett a kaukázusi törzsek ellen, s többségüket legyilkolta, szétszórta. Ez a sors érte a Kuma-menti magyarokat is.

Turkollyal egykorú orosz gálya ábrázolása

Turkoly az 1722–24. évi orosz-perzsa háború idején látogatta meg a régi magyar szállásterületet és egykori fővárosa, Magyar (Madzsar) gazdag múltról tanúskodó romjait.

1722-ben Péter cár hadserege felvonult Perzsia ellen. A hadműveletekben különleges feladatot kapott a hadiflotta, melynek állományában és ütközeteiben, tüzérként maga az uralkodó is részt vett. A hadműveletek során a flotta elfoglalta Derbentet és Bakut, majd a háború befejeztével megkezdte a Kaszpi-tenger partvidékének, az akkor nagyrészt tatárok lakta terület katonai felderítését. E feladat teljesítése közben jutott el Turkoly az egykori magyar szállásterületekre.

Hogy akkor célirányos kutatások nem kezdődtek a Kaukázus előterében, annak egyetlen oka Péter cár váratlan halála. A múlt emlékei iránt oly nagy érdeklődést és tiszteletérző uralkodó, 1725 januárjában tüdőgyulladás következtében elhunyt. A cár által kiküldött felderítők jelentése így nem az uralkodó kezébe, hanem hivatalnokok fiókjaiba került. Ezután a romváros neve csak tudományos értekezésekben bukkant fel olykor-olykor. Arra is csaknem száz esztendőt kellett várni, hogy újabb magyar ember lépjen Turkoly Sámuel nyomába.

Turkoly Sámuel levele az Asztraháni levél– melyben hírt ad egy valaha létezett magyar szállásterületről, a kaukázusi őshazáról – különlegesen fontos. Fontos elsősorban azért, mert Európában az első írásos híradás volt a Kaukázus előterében egykor létezett Magyar városról, de azért is rendkívül jelentős, mert e levél és számos másolatban terjesztett példányai keltették fel az érdeklődést a testvérek iránt, akik nem jutottak el a Duna-Tisza tájára. A nagyenyedi Hegedűs Sámuel professzor visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Kőrösi Csoma Sándort is a Turkoly-levél indította el az őshazakutatás rögös útján.

Magyar várának XIX. századi ábrázolása

A Turkoly-levél, mint történeti forrás, a XX. században elvesztette korábbi ismertségét. Napjainkban talán csak a korral foglalkozó szakemberek tudnak létezéséről annak az okmánynak, amely valaha a magyarság múltjának felderítésére ösztönzött, amely a nemzeti önismeretnek fontos alkotója volt.

Vörösmarty Mihály elbeszélő költeményt írt a „Kúma hegyén” álló Magyarvárról, a „hősökről, deli szüzekről, s országos ügyekről”, melyek egykor mozgalmassá tették a kaukázusi magyarság napjait, de amelyeket a történelem során csend és feledés váltott fel:

 „Dőlve, magányosan áll, az enyészet képe, Magyarvár,
Késő romjaiban. Lejön a szép Kúma hegyéről,

S nem leli nagyságát; elporló néma falaknál

Hajtja vizét szomorún; árnyék sincs benne azokból,

Mely magas ormok előbb az eget csillogva keresték,

Ott piruló hajnal nem, dél sem kelti föl a zajt;

Csende van: éjenként ordítják csak föl az éhes

Farkasok álmaiból; kövein, hol hősök alusznak,

Kósza kígyó sziszeg és halovány gyom rázza szakállát.

Nem vala ezred előtt, nem két ezrednek előtte

Ily letarolt e vár...”

A másik érdem, mely Turkolynak köszönhető az oroszországi szőlőtermesztés felvirágoztatása. A Rákóczi-szabadságharc bukását követően ugyanis a magyarországról érkező megcsappant készletek pótlása, és az aszúbor diadalmas oroszországi útja kívánatossá tette a tokaji szőlőfajták megtelepítését a cári birodalomban is. Ennek érdekében Nagy Péter cár 1711. február 2.-án levelet intézett Dolgorugkij herceghez, mely szerint Tokajból kíván szőlővesszőket hozatni az azovi szőlőgazdaságok felfrissítésére. Minden oroszok cárja, Fjodor Aszparkinhoz írott levelében örömmel nyugtázta szőlőtelepítési akciója sikerét: „Tarakanov tisztiszolgával a szőlőküldemény egyharmadát Azovba, kétharmadát Asztrahanyba rendeltem.” Ettől kezdve Nagy Péter cár személyesen felügyelte a Tokajból hozatott szőlők állapotát! 1722-ben, az ültetvények ellenőrzése céljából Asztrahanyba és Derbentbe utazott. A cári szőlőbirtok igazgatására Asztrahanyba rendelte Turkoly Sámuel szikszói származású kuruc főtisztet, hogy tanítsa meg az ottaniakat a fajtának megfelelő szőlőművelés és borkezelés fortélyaira. Turkoly halála után az asztrahanyi ültetvény állapota nagyon leromlott. Nagy Péter cár által létrehozott szőlőgazdaságok állapotának leromlása szükségessé tette a Magyar Borok Bizottsága megalapítását, melynek a célja a leromlott állapotú cári ültetvények felújítása és kezelése, illetve a megfelelő mennyiségű és minőségű tokaji bor biztosítása a mindenkori orosz cári udvar igényeinek kielégítésére.

II. Miklós cár a tokaji mintára telepített azovi szőlőben