2017. szeptember 4., hétfő

A szikszói világháborús emlékmű



Horthy Miklós által felavatva

A szobor az öntödében
A Kálvin téren, a templomkertben áll az a kettős emlékmű, amely a két világháborúban elesett Szikszóiaknak állít emléket. A nagyobbik, a katonaalakot ábrázoló, Dedinszky Elemér munkája. Ezt még 1926. szeptember 5-én avatták fel. Hotrhy Miklós kormányzó reggel 8.00 órakor különvonattal érkezett Szikszóra, ahol Szentimrey Pál alispán üdvözölte a kormányfőt. Cseley Ferenc főszolgabíró a szikszói járás hódolatát tolmácsolta a kormányzónak. A kormányzó rövid ideig tartózkodott Szikszón, majd a helyi előkelőségek kíséretében továbbindult Halmajra, ahol a vitézi rend négy tagját beiktatta adományozott birtokukba. Onnan indult kocsin vissza Szikszóra, az I. világháborús emlékmű avatására. Az avatás előtt a kormányfő átadta a községházán a vármegyének a vitézi szék részére tett telekfelajánlásról szóló határozatának másolatát.
Az emlékmű avatására a kormányzó gyalog érkezett meg fél tizenkettőkor. Az ünnepséget Putnoky Sándor nemzetgyűlési képviselő nyitotta meg, majd Horthy Miklós kormányzó avatóbeszédében a következőket mondta: „- Egymás után emelkednek a községek legszebb díszei, a hősi emlékművek. Egymás után rója le a magyar falu tartozását hősi fiainak emléke iránt, a maradandóságot kívánva biztosítani mulandó nemzedékünk hálájának és kegyeletének.”
Ezt követően a kormányzó megadta az engedélyt a szobor leleplezésére, majd Magasházy László alezredes elhelyezte a kormányfő koszorúját a talapzaton, majd a jelenlévők is megkoszorúzták a hősök szobrát. A koszorúzást követően Telegdy István plébános kanonok, Baksy István református tiszteletes, Berényi Sándor evangélikus lelkész, Schückmann Manó főrabbi megáldották az emlékművet.
A Bolt utca Horthy 1926-os látogatását követően egy darabig a kormányzó nevét viselte. A látogatás során Halmaj irányából ahol vitézi telkeket adott át ezen az utcán jött gyalog a Szikszó központjában levő megyeházára.
1989-ben került a katonaszobor elé az az emléktábla, amelyiken a II. világháború szikszói civil és katona áldozatai, összesen 96 név olvasható. Ennek alkotója Pócsik István.

Annó
Napjainkban
A Bolt utca régen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése