Felsődobsza-Várdomb

Egy elfeledett földvár

A várdomb elhelyezkedése

A Felsődobszától DK-re húzódó meredek part felett széles fennsík terül el. Ennek szélén, az országúttól 150 m-re É-i irányában különálló és keskeny, hosszan elnyúló gerinc ugrik ki, a Várdomb. A 19. század végén és a 20. század első felében több helyen egyaránt kőkori földvárként és gazdag borzkori telepként szerepel.  

A földvár maradványa

A földvár és a hozzá csatlakozó, egyelőre csak feltételezett nyílt telep korát Bóna István legújabb kormeghatározása alapján a középső bronzkori füzesabonyi kultúra jelentősebb erődített telepeinek sorába helyezhetjük. Ha Miskolcról észak felé haladunk: Felsőzsolca, Onga, Újcsanálos, Felsődobsza, Hernádbűd, Leányhegy, Tóhegy, Süllyedt-bánhegy, Telkibánya és Abaújvár földvárait találjuk (a sor folytatódik a Hernád szlovákiai szakasza mentén is). Felsődobsza is egyik láncszeme lehetett ennek a védelmi vonalnak.

Bronzkori kard Felsődobszáról

Területe erősen bolygatott, D-ről elhanyagolt, bokros-gazos terület csatlakozik hozzá. A lelőhely mai állapota nem teszi lehetővé a földvár eredeti kiterjedésének és alakjának megismerését. Ez a gerinc az egykori sáncvárnak ma már csak erősen megcsonkított maradványa. Jelenlegi hossza 40, szélessége 8 m, felszíne sima, füves. D-i végét a fennsíktól valamikor árok választotta el, de ennek méreteit és alakját nem lehet már meghatározni, csak a Ny-i oldalra fut le egy kis része. Az árkon túl, a D-felől csatlakozó fennsíkon lehetett a folytatódó, nyílt telep, bár ennek konkrét jelei az erősen bokros területen nem láthatók. A „földvár-roncs" Ny-i oldala alatt meredek part folytatódik tovább a csatlakozó fennsík

Alakja a legújabb felmérések szerint

szélén, jelezve a feltételezhető telep szélét. K-i és D-i irányban azonban semmilyen nyom nem utal arra, hogy ez a külső, nyílt telep meddig terjedt ki. A legkorábbi ismert adatok szerint 1835 körül a „halmokban" több felsődobszai lakos ásott. A keskeny gerinc oldala köröskörül igen meredek, többnyire szakadékos. Az újkorban sokat lebányásztak belőle, K-i oldalába négy pincét vágtak bele.

Alsódobsza költözése

Mikor egy egész falu költözik

Alsódobsza korábban a dombvonulat keleti oldalán a Hernád mellett, az ún. Ó-falu területén feküdt. Ezen elhelyezkedése egészen mélyre nyúlik vissza, amikor is a folyó közelsége létfontosságú volt a népesség számára. Itt ittak az állatok, a folyó és a part élővilága élelemmel látta el a lakosságot. Közlekedés szempontjából sem volt utolsó.

Az I. katonai felmérésen (1763-1787) még az ősi helyén

A változások, melyek a „felköltözést” eredményezték az 1700-as években kezdődtek. Két természeti csapás, a földrengés, és az árvíz lehetetlenítette el az ősi helyen való maradást. A környéken (Megyaszó határában, mely szomszédos Dobszával) ilyen földrengésre utaló adatra bukkanhatunk 1713-ból: „…A házak tetői recsegtek, a falak meghasadoztak…a nép rémületében egész éjjel nem mert házaiba bemenni, s a föld vonaglott…a határ szőlőhegyi részén a Hernád mentén lévő hegyek [!] meghasadoztak….” A meghasadt domboldal aztán könnyen megcsúszott, magával ragadva a szőlőket, házakat. 1715-ben ismét földrengés rázta meg e vidéket. Megyaszó összeírásának szövege így örökítette meg ennek hatását: „…a szőlőföldek elszaladtanak, a Hernád folyó által szaggattatván, 263 része elpusztult….” 1740-ben újabb földrengés rázza meg a vidéket: „1740. Január 5. Sz. János napján földindulás, tremos terrae…1740. Január 27. Éjfél után igen nagy földindulás volt, az ajtók kinyíltak, az emberek elréműltek.” „…az 1740-es csapadékbő esztendő miatt…a sok csapadék… dombokat, >>partokat<< is mozgásba hozta.” Balogh József egykori tanító szintén 1740-es csapadékos évet jelöli meg időpontként, amikor is természeti csapás sújtotta a falut, s így az költözésre kényszerült. Ő viszont a Hernád mederváltoztatását emeli ki. Mint írja a Hernád az 1740-es évekig a Szikszói rét közepén folydogált. A 40-es években azonban a csapadékos időknek köszönhetően új medret vájt magának a keleti oldalán Kázmér-Dobsza (Alsódobsza régi neve) szomszédságában. Ráadásul a sok csapadék a domboldalakat is mozgásba hozta. Réthly Attila (1970) szerint 1775-ben élt át Alsódobsza katasztrofális földcsuszamlást.

A II. katonai felmérés (1806-1869) már a jelenlegi helyén ábrázolja

A Hernád pusztításának következtében más környező települések is kénytelenek voltak átköltözni a dombvonulat keleti oldalára, távolabb a folyótól. Újcsanálos 1865-ben (ekkor még Csanálos) költözött át, s nagyjából vele egy időben cselekedett így Hoporty község is (ma Sóstófalva).

A feltelepülés mintegy 40-50 évet vett igénybe, tehát egészen 1800-as évek elejéig, közepéig tartott. A felköltözést elsősorban a Vay család szorgalmazta. A terület ez időtájt gróf Török Lajos, báró Vay Mihály és Putnoki Pál örököseié volt. Házhelyet az akkori Putnoki-féle földből a Szabó család -Szabó Lajos és Szabó András- is biztosított. A község templomának, iskolájának, lelkészi és tanítói lakásának báró Vay József ajándékozta a telket. A papi és tanítói földeket szintén ekkor mérték ki az alábbiak szerint: 16 hold a lelkészé, 8 hold pedig a tanítóé lett. A régi és az új település egy ideig párhuzamosan létezett egymás mellett.

A 33 éves Juhász Istvánt már a mai falu régi temetőjében temettek el 1805. december 10-én. Sípos István lelkész már az új faluban keresztelte meg Balla József és Harkácsi Mária István nevű gyermekét 1807-ben.

Mára az egykori falu helyére nem utal semmi, azonban Székely Imre lelkész írásaiban megemlíti, hogy 1894-ben még látott néhány koporsódeszkát és csontot a régi falu temetőjének helyén, de mára már ezt a részt is visszafoglalta a természet. A lakosság a terület elnevezésében –Ó-falu- őrzi a település ezen emlékét. A felköltözés után a falu kétszáz év nehézségei (tűzvész, háborúk, járványok…etc.) ellenére folyamatosan fejlődött, és fejlődik mind a mai napig.

III. katonai felmérésen (1869-1887)