Védekezés a török korban

 Építve, ellenállva, menekülve túlélni...

Szerencs vára

Tokaj vára

Kezdetben a vidéket nem is inkább a török, mint az egymás ellen háborúzó német és magyar király, vagy az erdélyi fejedelem hadai dúlták, prédálták. Így a környező Tokaj, Ónod és Szerencs várai 1568-at követően még nem is igen tartoztak a törökellenes végvári vonalakhoz. Feladatuk inkább az Erdéllyel kapcsolatos határvidék biztosítása volt. Az idő

előrehaladtával, a török hódoltság terjedésével hamar a végvári vonalba kerültek. Egy-egy betörés visszaverésében a tokaji, ónodi vitézek vállvetve harcoltak a kassai, szendrői, diósgyőri és más legényekkel. A magyarországi várak irányítása az 1556-ban létrejött bécsi Haditanács kezébe került. Az országot főkapitányságokra osztották. Tokaj, Szerencs és Ónod a felső-magyarországi főkapitányság területi illetékessége alá tartozott.

Ónod vára

A vármegyék ezen várakat tekintik a fő támaszpontoknak. Építésükhöz, javításukhoz folyamatosan igénybe veszik a környék, amúgy is agyonterhelt jobbágyait. Az 1567-es 17. törvénycikk a jobbágyok 12 napos ingyen munkáját írta elő. Abaúj, Torna és Szepes vármegye Szendrő, Heves, Borsod Nógrád Eger, Zemplén Sárospatak várát volt köteles építeni. Az 1569-es 19. törvénycikk 12 napos munkát rendelt el Zemplén vármegye népének Tokajban. Az 1600-as években Borsod és Abaúj vármegye közgyűlései rendszeresen foglalkoznak a várépítés ügyével. 1607-ben minden „füst” után egy-egy kocsit és 2-2 palánkfát, két-két „füsttől” egy kocsi vesszőt, egy-egy „füsttől” egy hétre egy gyalog munkást rendeltek Ónod várához.

A falvak városok is igyekeztek önálló védelmi rendszert kiépíteni, hiszen a várakat a portyázó csapatok egyszerűen kikerülték, s mire az ott állomásozó őrség észbekapott, addigra rabok tucatjait hurcolták el török területre. A falvak úgy védekeztek, hogy megerősítették a templomot, vagy az egész falut kerítették körbe hevenyészett palánkkal. Megyaszón ez időtájt

Megyaszói templomfal

épülhetett a templom köré az erődített kőfal, derékszögű trapéz alakzatban, sarkain egy-egy bástyával. I. Ferdinánd hadai Abaújvár várát ugyan 1556-ban lerombolták, de erődtemploma továbbra is menedékként szolgált. Garadnát 1594-ben építették körbe palánkkal. Gönc városát is fal védte az esetleges támadásokkal szemben

A sokat szenvedett Szikszó városát is palánkkal vették körül, amit különböző helynevek máig őriznek. Egy 1616-os forrásban a Palánk-szőlő megnevezés szerepel. Ezen nyílhatott az az Aszaló felőli kapu, amelynél Spork császári tábornok hadserege később, 1671-ben letáborozott. Egy 1684-es egyezségből pedig megtudjuk, hogy a Jászi család majorháza Szikszó Kiskassa nevű, a város kerítésén kívüli, a város felőli (északi) szélében, a híd végében, a város és Kiskassa között lévő víz partján állt. Az egykori települést védő palánknak és az előtte lévő ároknak mára már nincs nyoma, azonban 1844-ben még meg volt, csupán ekkor temették be.A szikszóiak templomát szintén kőfal védte, mely még napjainkban is látható.

A török időkből sok nemesi kúriáról maradt ránk adat, köztük az alsódobszaiéról is. Feltehetően ezek nagy része is erődített volt valamilyen formában. Talán innen eredhet a Fellegvár nevű rész elnevezése.

Kéked kastélya napjainkban

Legtöbbször az erődítési munkálatok sem tudtak változtatni az erőviszonyokon. Izabella királyné fiával, János Zsigmonddal 1556. október 22-én tért vissza Kolozsvárra, és támadást indított Ferdinánd ellen. Csapatait Németi Ferenc vezetésével Kassáig portyáztak. Ellenük és a Hernád-völgy védelmére Pethő János hiába építtette meg a fügedi kastélyt. 
1613-ban Kéked urai, a Zomboryak, bástyával erősítették meg kúriájukat a török ellen, de nem tudták elkerülni a meghódolást.

Sokszor a falvak csak maguk erejére támaszkodhattak. 1599. február végén riasztó hírek érkeztek. A török megindult a Hernád mentén. Beregszászy Mihály hejcei adószedő a következő figyelmeztető levelet írta a szepesi kamarához:

„… most ide a boldogkői járásban igen megrémült az szegénység, futnak mindenet… Gönc elfutott, Szántó, Tállya, Mád, Vizsoly csak az erős férfiak és kiknek marhájuk nem volt, az ki el nem mehetett. …, mert az ónodi kém meg hozta, 40 ezer tatár jött egy vezér pasa velük, és minden szándéka az, hogy a Hernád két felét rabolja meg Eger alá Kassáig… kitől igen elrémet az község. Ónodból is ugyanazt írta az kapitány Megyaszóra, Szikszóra, Szerencsre, hogy minden ember gondot viseljen magára, mert ők senkit nem bíztatnak.”

 Így hát egyes település lakói maguk kezdtek a védelem megszervezésébe, amihez általában több szomszédos falu fogott össze. A hernádvécsei Vécsey Sándor levélben ismerteti veszélyeztetett helyzetét a falunak: „…nyílván vagyon kegyelmeteknél, mely igen nagy fenekedése legyen a pogányoknak, törököknek, tatárnak ide Kassa völgyére, azt sem tudjuk, mely nap ellep és elborít bennünket.” A levélben továbbá két szakálaspuskát és lőport kér, hogy Vécse, Szőled, és Garadna jobbágyaival együtt megvédhessék magukat. „Az templomot tapasztos palánkkal” vették körül, de így sem kerülhette el, hogy 1640-ben fel ne dúlja a török. A törökök fenyegető levelet írtak Forró községnek is melyben adót követeltek

Kassa városa

tőlük, mire ők 1594-ben a Kassa városához fordultak segítségért. Ólmot és puskaport kértek „mert nagy félelemben vagyunk mind éjjel-nappal. … Elvégztük magunkban, hogy a templomban szoruluk, minthogy soknak nincsen lova, nem mehetünk messze az téli időn, hanem oda kell szorulnunk.” Mint Kassa birtoka mentesül a közmunka aló, mivel határában erősséget építenek. 1637-ben a törökök ellen 100 lovas állomásozik itt.

Máskor maga a természet adta védelem is elegendőnek bizonyult. A török sokáig nem tudta meghódoltatni Perét, mivel a Hernád jól védhetővé tette a falut. 1640 után viszont már kénytelenek voltak török igába hajtani a fejüket az itteniek is. Lakói ekkor elmenekültek és csak lassanként tértek vissza.

Azon települések lakói, kik nem rendelkeztek megfelelő védművel a Hernád part nádasaiban, sűrű erdeiben kereshettek menedéket. Encs lakosainak nagy része a regéci erdőkbe vetették magukat félelmükben. 1648-ban már csak 1/8 jobbágytelek volt lakott. Az erdők viszont a felvonuló kisebb török seregeknek is kitűnő búvóhelyéül szolgálhatott. Borsod vármegye úgy próbált védekezni a török beütések ellen, hogy a veszélyes erdőket, melyekben elrejtőzhetett a török, elrendelte, hogy vágják ki. 1593-ban Mályi és Nyék közötti Nyírő nevű cserjés kiirtását és a Csaba és Vat melletti erdő kivágását rendelték el.
A bujdosó, éhező lakosság Megyaszó környékén gyakran csupán a tátorján nevezetű növény fogyasztása mellett élhette túl e viszontagságos évtizedeket. Ugyancsak a török időkből valók az ún. megyaszói török lyukak. A megyaszói Tölgyes dűlőben egy 2 m széles, 8 m magas 10-12 m hosszú pinceszerű hely van, ahová a lakosság értékeivel együtt menedékre lelhetett. A régi tejcsarnok mellett is található egy nagyobb méretű üreg.

Belgiojoso gróf

A védekezés gyakori formája volt az egyes települések őrséggel történő ellátása. Eger 1596-os török kézre kerülését követően kassai gyalogosokkal növelték meg a szikszói őrködő csapatok létszámát. Egy 1604. évi forrás szerint Belgiojoso kassai főkapitány az Egerbe érkezett tatárok portyázásainak megzavarására rácokat, hajdúkat rendelt Szikszóra. 1641-ben 1000 lovast szánnak ide az egri törökök sakkban tartására, 1644-ben pedig 500 német katonát vertek itt fel I. Rákóczi György fejedelem csapatai. Ezek a zsoldos csapatok aztán kegyetlenkedéseikkel versenyre kelhettek még a törökökkel is. Sokszor a lakosságnak velük szemben is meg kellett védenie magát. 1663-ban Rabattan császári generális katonái Tállyán állomásoztak, ahonnan azonban kegyetlenkedéseik miatt elűzték őket, és Megyaszón szerettek volna tábort verni. Hírük azonban megelőzte őket, így a megyaszóiak nem engedték be őket a faluban, hanem megtámadták, s Baksa irányába űzték őket.

A Rákócziak pedig hajdú telepekkel vették körbe hegyaljai birtokaikat, melyek katonáskodással tartoztak, s feladatuk volt a birtokok fegyveres védelme. 

Ónod vára

Tokaj vára 

Szerencs várának története

Filmek témája, helyszíne e táj

A magyar filmgyártás csemegéi

A Hernád-völgyet gyakran emlegetjük természeti szépsége, történelme, épített örökségei miatt, azonban a magyar filmgyártással kapcsolatban aligha esik róla szó. Pedig hát találunk egy-két példát erre is.

Talán a leghíresebb ide köthető film „Az utolsó tánctanár” 1973-ban készült. Legtöbb jelenetét Bőcsön és Berzéken forgatták a helyi lakosok részvételével. A főbb helyszínek a bőcsi templomkert,a berzéki faluház, ill. több belső-bőcsi színhely. A filmben számtalan helyi lakos feltűnik a fiataloktól kezdve az idősebbekig.

Koltai Lajos

Ha végig nézünk a közreműködő személyek névsorán, igazi sztárokat felfedezhetünk fel: rendező: Böszörményi Géza; forgatókönyvíró: Gyarmathy Lívia, Böszörményi Géza; operatőr: Koltai Lajos; vágó: Hranitzky Ágnes; zene:Sebő Ferenc, Sebő Ferenc; hang:Kovács György; Szereplők: Bencze Ferenc, Molnár István, Madaras József, Bánfalvy Ágnes, Szigeti András, Blaskó Péter, Pécsi Ildikó.

Pécsi Ildikó

A film rendezője, Böszörményi Géza néhány nappal nyolcvanadik születésnapja előtt, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el, 2004. augusztus 21-én, két méltatlanul feledésre ítélt remekművének mozi premierjét már nem élhette meg.  A 36. Magyar Filmszemlén mutatták be két, a Kádár-korszakban dobozba zárt játékfilmjét, a Hungarian Dracula-t, mely 1980-ban készült, illetve a Koltai Lajos által fényképezett Az utolsó tánctanár-t, mely a hazai nagyközönség számára mindeddig nem volt látható. A hatvanegy perces, Az utolsó tánctanárban Balogh János (Bencze Ferenc brillírozik a szerepben) és húszas éveihez közeledő fia, Simon (Molnár István) a Hortobágyra tartanak, hogy a Hídi vásár eseményeinek részeként megtartsák tánciskolájuk záró bálját. Alig érkeznek meg a helyszínre, az egyik csikós magnóról játssza le az „Oh, mamy, blue”-t, amit Margit kislánya énekel, citera kísérettel (később ugyanez a dal, egy idős, fejkendős asszony előadásában: Ó, mami, bú).
Balogh János maga a stílus, az előzékenység, a kellem, a könnyedség. Így a nem várt, némiképp zavaró eseményeket (nagy nehezen szerzi csak be a tiszteletestől a harmóniumot; a nevelőtanár hazaengedte a kollégiumból a gyerekeket, így a főpróbán táncosok nélkül maradna; - okkal féltékeny férj jelent veszélyt a bálon az erősebbik nem tagjai számára) laza lelki tartással kezeli. Megmutatja a konyhai dolgozóknak, hogyan kell szalvétát hajtogatni, teríteni és fölszolgálni, mint a foxtrottnál -; elbeszélget Dobák Sanyi (Madaras József) kikapós feleségével (Bánfalvi Ágnes), Sanyitól elkéri a bicskáját; a VB-titkárhoz fordul, hadd kapjon táncos lábú katonákat a laktanyából.

A Hortobágyi Nemzeti Park nyugati turistái boldogan csattogtatnak az ostorokkal, a jó erőben lévő megélhetési csikósok próbálják föltuszkolni a lovakra a testesebb asszonynépet, miközben Balogh János esze a charlestonon, a one-stepen, a tangón jár. Ráadást fia is egyre kevesebb érdeklődést mutat apja hivatása iránt ellenben kikezd a bálon Dobák feleségével.

Az országnak ezen a felén a tiszteletes helyi állásajánlatokat sorol föl a Pestre készülő ingázóknak a prédikáción a nagyobb meggyőző erő kedvéért elmondja a Tékozló fiú esetét. A bálon az Előre! Üzem fejőnőinek kívánság-dalát (Minden ember életében van egy pillanat) politikailag ellenőriznék. Ez az a hely, ahol nincs változás: harminc éve Balogh János apjának instrukciói alapján - egyházi zenére charlestonozott a tiszteletes a templomkertben a növendékekkel, mert hogy a tánc enyhíti a testi gerjedelmeket, és így jól rokonítható Bach, Händel és gróf Esterházy Pál muzsikájával.

Az egy beat-zenekar érkeztével csődbe fulladt, közösségi házas táncbemutató után Balogh János és fia Pestre mennek továbbképzésre. Simonnal a lélektelen lakótelepet járja az apja, munkásszálló után kutatva, mert a fiú már nem akar tánctanár lenni, se táncparketten szívrohamban „hősi halált halni, mint a nagyapja, sem vidéken maradni. Balogh János a Hortobágyi Nemzeti Park-táblára, az országút mentén kirakja a hirdetést: beat-táncot tanít.

 A film részletekben megtekinthető:

Latabár Kálmán

Ezen kívül a Hernád folyón lévő egyik malom ad helyszint az 1943-as Zenélő malom című magyar romantikus vígjáték. A filmhez az alábbi nagy nevek tartoznak: Rendező:  ifj. Lázár István, író:  Harasztos Albert, Szuchy M. Emil, zeneszerző:  Huszka Jenő, operatőr:  Eiben István, díszlettervező:  Lévay Lajos, gyártásvezető:  Kolczonay Ervin; szereplő:  Szeleczky Zita, Szilassy László, Latabár Kálmán, Csortos Gyula, Vaszary Piri, Makláry Zoltán.

A film zenéinek kottái

A történet - mely Huszka Jenő "Lili bárónő" című operettjének filmváltozata- pedig a következő: Miklós gróf vízimalmot örököl a Hernád völgyében, amelyen több az adósság, mint amennyit az egész ér. A hűséges, öreg molnár segítségével új életre kelti, saját találmányú zenélőszerkezettel látja el a malmot. A szomszéd kastélyban gyönyörű hajadon él, Rétfalvy Márta, akivel a gróf szeretne közelebbi kapcsolatba kerülni. Kapóra jön, hogy Márta nagyravágyó nagynénje grófi házból szerződtet lakájt, aki előbb a malomba téved. A lakáj és a gróf szerepet cserélnek, s a kastélyban a gróf jelentkezik szolgálatra. Az igazi lakájba szerelmes dizőz fecsegése folytán lelepleződik a csalás, s leomlik a fiatalokat elválasztó akadály.

 Zenélő malom tejes film

Hernádnémetiben játszódik Erdős István regénye a „Cigánykerék”, melyet szintén meg is filmesítettek 1976-ban. Fényképezte Hollós Olivér, zene Victor Máté, rendező Csányi Miklós. Szereplők: Katona Ágnes, Kőhalmi Attila, Szabó Tünde, Csongrádi Kata, Csuka Ibolya, Strasszer Anikó, Meggyesi Pál. Zsolnay András, Balkay Géza, Katona György.

Részlet a Cigánykerékből

A folyó menti kis faluban unalmasan peregnek az év napjai. A fiataloknak mindössze az a három hét jelent változatosságot, amikor nyáron a közeli állami gazdaságba megérkeznek a szüretelő lányok. A lányok és a helyi fiúk közötti három hetes kapcsolat adja a film témáját.

Szirmay Hugó fegyvereinek megsemmisítése

Anekdota a csanálosi Szirmay Hugóról

Vay Sarolta

Vay Sarolta grófnő 1859-ben született. Fiútestvérek között nevelkedett, fiúruhákban járt, és Krúdy Gyula szerint tőrt hordott a zsebében, hogy a férfiaknak eszükbe se jusson a nőiességére gondolni. Lány létére kiharcolta, hogy egyetemre mehessen, tanult Lipcsében, Drezdában és Berlinben is, tanulmányait végül Budapesten fejezte be. Hírlapíró lett, írásai az Országos Hírlapban, a Budapestben és a Pesti Hírlapban jelentek meg. Írásait Vay Sándor álnéven írta. A Sándor nála nem csupán írói álnév volt, hiszen férfiként élt, férfiként viselkedett és öltözködött, nőkkel volt szerelmi viszonya, sőt „házasságot” kötött, először Eszéki Emma színésznővel, majd Engelhardt Máriával (egyszer egyik női szerelméért még párbajozott is). Csak akkor derült ki, hogy nő, amikor őrizetbe vették egy csalása miatt. A Vay Sándor gróf néven kívül D'Artagnan és Vayk álnév alatt jelentette meg írásait. Svájci tartózkodásakor tüdőgyulladást kapott és egy luganói szanatóriumban meghalt.

A Hét című újság címlapja

Ma azt mondanánk, hogy bulvár újságíró volt. Vay Sarolta írásaiban a „celebek” olyan neves történelmi személyek, mint gr. Széchenyi István, József nádor, Metternich, Sándor Móric vagy Déryné Széppataki Róza. Nem maradhatnak ki az uralkodókról szóló történetek sem. Egy ilyen érdekes anekdotát örökített meg Szirmay Hugóról, az akkori Hernádcsanálos –ma Ócsanálos- birtokosáról. A történet abban az időben játszódik, amikor az osztrák és orosz győzelem következtében Haynau kötelezővé tette a fegyverek beszolgáltatását. A családi és nemesi díszkardok is begyűjtésre kerültek, ahogy a Nemzeti Múzeumban található – olykor használhatatlan – fegyverek is, de még a játék kardokat is összeszedette az üzletekből. Hajtóvadászat indult minden, a forradalom emlékét szolgáló írásos dokumentum ellen. Nemzetőrségi iratok, a Függetlenségi Nyilatkozat példányai és az Országgyűlés volt képviselőházában található iratokat, Kossuth bankókat mind összegyűjtötték.

Az írás többek között a Hét című újság egyik számában jelent meg, mely az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható. Belőle kitűnik, mekkora fájdalom volt, ha egy család férfi ága kihalt, illetve, hogy az 1848/49-es szabadságharc leverése, és az osztrák uralom milyen érzéseket táplált a magyar nemességben.

NINCS SZIRMAY!

„Oligarcha volt Szirmay Hugó és csanálosi kastélyában fejedelmi gazdagságtól ragyogott minden. Neje, a ragyóczi Csomák híres nemzetségéből, nagyműveltségű asszony volt, aki annyi könyvet hozatott a

A Szirmay család címere

bécsi meg a pesti könyvkereskedőktől, hogy évente egy-egy kis birtok is kikerült volna abból a pénzből. A háziúr meg ritkaság-gyűjteményre, remek fegyvereire volt büszke, amelyek csupa drágakövekkel, gyönggyel, rubinnal, smaragddal voltak kirakva. 1849 októberében jött aztán a parancs Kassáról, hogy mindenkinek be kell adni, ami fegyver van a házánál. Már aki azután fegyvert akar tartani Abaúj vármegyében, az menjen be a megyefőnökhöz, a Bezirksvorstandhoz, kérjen szépen engedélyt, vágjon pukkedliket a cseh kellnerekből lett Bezirkeruraknak, mert ha nem teszi, bizony még egy ősi flintát sem hagynak nála, hogy elkergesse unalmát egy kis nyulászással az őszi ugarban. Szirmay Húgó is megkapta ezt a rendeletet. Az ősz nemes végigolvasta a rubrikázott papirost, rajta a ménkű nagy, kétfejű sasos stampigliával, aztán szépen összehajtogatta és betette a belső zsebébe. Egyszer, kétszer végigsétált a nagy, öblös ebédlőben, hogy léptei alatt csak úgy csikorgott a kemény tölgyfa-padló - aztán befordult a fegyvertárba. Egymásután szedegette le a simára feszített zöld posztóról a sok, kincset érő darabot. Rozsdásfringia - markolata sas fej, szikrázó rubin-szemekkel. Hadik apó meg Laudon táborában forgatta talán valamelyik bátor nagyapa... Széles, rézveretű kard, Andrássy István kuruc generális uramat kísérte tán valamelyik Szirmay, mikor ez verte a prüsszögő, kényesen lépegető paripa tomporát. Régi, nehéz, harcviselt szablyák, aztán díszkardok, büszke uraik akkor viselhették, mikor Mária-Terézia királynőt, megsiratott II. Leopoldot, Ferencet koronázta a nemzet. Csaták és ünnepségek tanúi, emlékei ősi dicsőségnek, egyaránt kedves az utódnak. Szirmay Hugó hol egyiket, hol másikat vette kézhez, ki-kihúzta a rezes, bársonyos, meg drágaköves tokból és suhintott is velök egyet, kettőt. Aztán megtörülgette szépen, gondosan, finom, puha szarvasbőrrel, mint a gondos gazda, aki azt akarja, hogy az ő holmijában fia, unokája is gyönyörködjék. Nagyot sóhajtott Szirmay - mert itt, épen az ősi dicsőség emlékeivel telt szobában, érezte legjobban, hogy az ő ága kiszáradta családfán - nincs fia, nincs Szirmay, aki gyönyörködhetnék dús uradalmaiban - drága fegyvereiben. De meg most el is viszi a német. A dölyfös, őseire büszke főúr fölegyenesedett, mint a sivatag pálmája, megrázta hatalmas fejét, aztán toppantott egyet a lábával.

Felesége, Szirmay Hugóné halálának gyászjelentése

- Azért sem adom a németnek - ne legyen senkié, ha nincs Szirmay...

És valóban - midőn bealkonyult és homályos köd ereszkedett alá a szomorú, őszi tájra, Szirmay Húgó behívatta dolgozó-szobájába a titkárát és kezét vállára helyezve, keményen szemébe nézett a fiatal embernek:

- Domine, becsületes hazafi maga, tud maga hallgatni?

A titkár némán intett a fejével. Szirmay ekkor bement a fegyvertárba és kihozta a zsákokba varrt, összekötözött drága fegyvereket. Kincs feküdt ott halomban, egy fejedelmi dominium ára. Aztán rábízta titkárjára, hogy az éj sötétjében, a park tekervényes útain keresztül lopózkodjon ki a dűlő útra, föl a töltésre és ezt a tenger kincset, gyöngyöt, drágakövet, mind dobja belé a kert alatt folyó Hernádba.

- De uram...

- Egy szót se - vágott közbe a nemes ur - holnap jönnek a fegyverekért, beszedi a mostani kormány... én ezt nem akarom megérni - fiam nincs, de ne legyen a németé, inkább veszszen, pusztuljon el a folyóban.

A titkár szótlanul meghajtotta magát - és mikor egy óra múlva visszajött, a Hernád szennyes, zúgó árja betemette már a régi dicsőség emlékét, vagyont érő kincseket. A fegyvereket beszedni jövő Comissio még csak egy rossz mordályt sem talált a Szirmay Hugó híres fegyvertárában.

- Elvitte azt, uraim, régen a horvát, a muszka, meg az a sok mindenféle náció, ami itt megfordult a hosszas táborozások meg átvonulások alatt, - magyarázta Szirmay.

És kedves fegyvereinek elsüllyesztése után egymásután hagyott veszni, pusztulni mindent a nemes úr.

- Nincs Szirmay, - minek maradjon a németnek!

A pazdicsi Szirmay-kastély

Csak ennyit mondott, ha régi barátok korholták, hogy pusztul - vész az ősi dominium. Bánta is ő. A Hernád, akár csak az Ágota kisasszonykertjéből, évről-évre szaggatta a csanálosi puszta egy-egy darabját. Rá se hederített. Ha jött jelenteni a tiszttartó, hogy jó volna feltölteni a rakoncátlan folyót egyet rántott a vállán és mogorván vetette oda:

- Hadd vigye a víz, ne jusson német kézre, nincs Szirmay.

Mikor egy ízben egyik zempléni birtokán, Pazdicson járt - kigyulladt a szép kastély. Szirmay Hugó már épen aludni készült - csizmáját húzta le régi inasa, Jancsi. A nemes gróf újra fölhúzatta csizmáját, kiment az udvarra és onnan nézte, hogy omlik be a tető, hogy lesz minden a lángok martaléka. Egy újjal sem engedett a mentéshez nyúlni, valamennyi cselédjének végig kellett nézni ezt a pokoli tűzijátékot - és azt, hogy lesz porrá,semmivé annyi fény és szépség.

- Hadd pusztuljon, úgy sincs Szirmay!

 A mai nemzedék nem érti ezt már - ilyen lelki állapotokról a most élő embereknek alig van fogalma. A forradalom is egy csodálatos mythosszá vált előttünk, amelynek hőseiről álmodunk és vértanúinak megkoszorúzzuk szentelt hamvait.”