2016. október 16., vasárnap

Az 1558-as szikszói ütközet




 Az első, a dicsőséges szikszói ütközetek sorában


Szikszó a Felvidéket az ország központi részeivel összekötő kereskedelmi út mentén feküdt, s így a Hernád-völgy alsó szakaszának és a Cserehát délkeleti részének gazdasági központjává vált a XVI. században. Fülek várának 1554-es török birtokbavételével a hódoltsági terület kiszélesedett, aminek következtében Szikszón állandósultak a gazdag mezőváros elleni török portyázások, melyek az őszi betakarítások vagy az azt követő vásárok időszakában következtek be.
Törökök foglyokat hajtanak.
1558 őszén Thelekessy Imre, Ferdinánd kapitánya Szerencs városa ellen készült, amit Németi, János Zsigmond vezére birtokolt. A készülődést a következő esemény akadályozta meg: Ferdinánd hosszú idő után 12 havi zsoldot, plusz a tiszteknek előkelő kelméket küldött. Míg tartott a pénzosztás és az ünneplés Németi megerősítette Szerencset, öccsét, Jánost régi szövetségeséhez a budai pasához küldte segítségért. A pasa parancsára Velidzsán füleki bég indult el. Október elején Buda, Esztergom, Tata, Pest, Vác, Fehérvár, Szolnok, Hatvan, Fülek és Szécsény lovas őrségét Szikszó környékére vezette. A török had 5000 lovasra volt becsülhető, mely mint a sáska felélte, elpusztította a földet amerre járt, köztük Szikszó városát, s mint a barmot seregestől hajtotta maga előtt a szerencsétlen rabokat.
Ezalatt Ferdinánd hadai Méránál szállottak táborba. Már éppen Szerencsre akartak indulni, mikor egy paraszt lóhalálában jött Thelekessy Imréhez, jelentvén, hogy a török Szikszót pusztítja. Imre kapitány az égő város füstjét látván rögtön a török ellen indult. A magyar sereg a legnagyobb számítás szerint sem haladta meg a kétezret, ennek is egy része rossz fegyverzetű gyalogos. A puskások pedig fáradt parasztlovakon csak ártalmára voltak a jó hadi rendnek. Azonban a vezérek tapasztalt, vitéz katonák voltak. Ott volt Forgách Simon, Bebek György, és Székely Antal. Útközben megbeszélték a csatarendet és szigorú törvénnyé tették, hogy rabot senki se fogjon, amíg a viadal sorsa el nem válik.
Székely Antal, Zalay Ferenc meg Szennyesy Mátyás vezette az előhadat, kis távolságra tőlük Bebek, majd Petheő János csapatai következtek. A derékhadban maga Thelekessy és Forgách Simon vezéreltek, míg a csatarendet Geratov és Feikovics németjei zárták be.
Magyar-török összecsapás.
A magyar vitézek 1558. október 13-án napnyugta előtt két órával érkeztek a Sajókaza melletti síkságra, s amint a török észrevette jövetelüket, öldösni kezdte a rabokat, nem kegyelmezve a csecsemőknek sem. Thelekessy parancsot adott az előhadnak, hogy gyorsan támadjon. Hirtelen azonban záporeső keletkezett, így a puskások nem használhatták fegyvereiket s csaknem egy szálig elvesztek. Ezt követően Bebek majd Petheő újították meg a rohamot, de egymástól való nagy távolság miatt, az ellenség visszaverte őket. A hadi rend bomladozni kezdett, s már-már úgy látszott eldőlt a viadal sorsa. Ekkor Thelekessy és Forgách Simon vágtattak elő, s visszafordítva a menekülőket nagy erővel vetették magukat a törökre. Imre kapitány mélyen belevágott az ellenség soraiba. A váci parancsnok, ekkor küzdött meg Czirki agával, ki egy hatalmas csapással leszelte sisakjának karimáját. Huszárjai azonban észrevették, hogy a vezér veszedelemben forog, s fegyverhordozója, Bencze, s Keresztes János siettek segítségére, felkoncolva az óriási törököt. A másik szárnyon Bebek és Székely Antal vitézkedtek, így rövid idő alatt sikerült visszaszorítani az ellenséget, mely eszét vesztve menekült a Sajó felé. Az est beálltával, minthogy a vert had Veli béggel együtt menekült, amerre csak tudott, Imre kapitány Putnokra vezette seregét, magával vívén az apró gyermekeket és leányokat, kik térden állva köszönték meg szabadulásukat.
Forgách Simon és Szennyesy Mátyás azonban elindultak törököt fogni s másnap délig 29 törököt és 40 lovat fogdostak össze. Majd számba vették a nyereséget, s bár Bebek esküje dacára nem akarja előadni a zsákmányt, mégis 1200 lóra oszlik a „kótya-vetye“. A diadal híre csakhamar elterjedt az országban melynek következtében Thelekessy nagy népszerűségre tett szert. Az 5000 törökből alig menekült meg 400, és az agák legnagyobb része is a csatatéren maradt. Ferdinándnak 13 zászlót küldtek, és néhány előkelő foglyot.
Szikszó látképe, előtérben a templommal.
Velidzsán füleki béget a szerencsétlen portyát követően a Portára rendelték, ahol elfogták majd börtönbe zárták. Innen csupán 1559. június 19-én szabadult egy szultáni rendelet következtében: „Mivel a bűnök és a vétkek megbocsátása a szultáni udvar régi szép szokása, megparancsolják, hogy bűneiből feloldozva engedjék ki börtönéből… Elrendelik, hogy miután a parancs szerint szabadon bocsátották, szorgalmasan fohászkodjék a birodalom tartósságáért.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése