Keményfi József

  Szentistvánbaksáról egészen Amerikáig

Szentistvánbaksa egy korabeli térképen

Keményfi József neve tettei ellenére nem igazán cseng ismerősen még a történelemben járatos személyeknek sem. Pedig két nagy háborút, az 1848-49-es szabadságharcot és az amerikai polgárháborút is végigharcolta. Emlékét őrzi a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), illetve az Alsódobszai Hernádmenti Természetvédelmi Kulturális és Sport Egyesület, melynek ékes példája a 48-as forradalom évfordulóján Szentsitvánbaksán –szülőfalujában- kihelyezett emléktábla.

Itt született 1812-ben, vagy 1814-ben vagyontalan polgári származású családban Hartmann Józsefként. 1831-ben beáll az osztrák császári seregbe, ahol közvitézként szolgál. 1832-től őrvezető a 60. gyalogezredben. 1834-től áttér a római katolikus hitre. 1841-ben leszerel, Bécsben pedagógiai tanfolyamot végez, majd házitanító lesz Kassán. Nevét Keményffy-re változtatja, majd 1848-tól Keményfinek írja.

Saját kezű aláírása

1848 tavaszán a kassai nemzetőrség főhadnagyává választják. Szeptember 28-án Kossuth századossá nevezi ki, a honvédsereghez csatlakozott, de császári érzelmű tisztjeitől elhagyott 34. gyalogezred 2. zászlóaljához. Alakulatával a feldunai hadtestben szolgál. A pákozdi csatában esett át a tűzkeresztségen, majd a 44. zászlóaljnál teljesített szolgálatot századosi rangban.

A Vallás- és Közoktatási minisztérium 1848. október 10-én rendeletben intézkedett arról, hogy a Pesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán rövidített tanfolyam induljon azok számára, „kik magokat a hadi szolgálata képezni óhajtják.” A tervezett tantárgyak a következők voltak: „a tiszta mennyiségtan, a gép- és természettan, a vegyészet, tüzérség, tábori erősítés, árkászat, hidászat, végre az elemi taktika.” Az oktatás 1848. november 15-én indult el, a hét hat napján reggel 8 órától délután 4 óráig folyt. A hadi tanfolyamra 1848. november 26-ig összesen 379 fő iratkozott be. Keményfi Józsefet november 15-én nevezik ki itt tanárnak, mely során gyalogsági egyetemes szabályzatokat tanít heti 5 órában. 1848. december végén, a császári királyi csapatok dunántúli előretörése következtében várható volt, hogy a fővárost ki kell üríteni. Keményfi József százados kezdeményezte, hogy a hadi tanfolyam hallgatói „Pesti egyetemi légió” név alatt alakítsanak önálló alakulatot, és szálljanak táborba. A 150 főnyi csapat 1849. január 1-jén alakult meg, s január 5-én Perzel Mór tábornok csapataival együtt hagyta el a fővárost. Előbb Balmazújvárosra vonult, majd február végéig a tiszafüredi hídfő védelmére alkalmazták. Útközben az alakulathoz további önkéntesek csatlakoztak, így a létszám 190 főre emelkedett.

A hadi tanfolyam órarendje

1849 márciusában a csapatot Mezőhegyesen át Makóra irányították. 1849. március 22-én Kiszombornál a légió hősies rohammal megfutamította a szerbeket. Március végén a Hadügyminisztérium kezdeményezte egyesítését az 1849 januárjában négy hónapra szervezett, az V. hadtest állományában szolgálatot teljesítő Csanád megyei önkéntes csapattal. Május közepétől az egyesített alakulatot 90. számmal honvédzászlóaljjá szervezték át. A Keményfi vezette alakulat közben újoncokat kapott, s négy századdá növelték a létszámát. Május második felében az 1., júniusban a 2. századot is a IV. hadtest táborába, Pancsovára, majd júliusban egy századdá egyesítve őket, Perlaszra irányították. A Keményfi vezette 3-4. századot július végén osztották be Guyon Richárd tábornok IV. hadtestébe; valószínűleg ekkor egyesültek az 1-2. századdal. Az alakulat részt vett az augusztus 5-i szőregi és az augusztus 9-i temesvári csatában. Valószínűleg Karánsebesnél tette le a fegyvert 1849. augusztus 19-én. Az 5. század pedig Dévánál kapitulált augusztus 18-án.

John Charles Frémont

A világosi fegyverletétel után, mint honvéd törzstisztet előbb hadbíróság elé állítják, majd 1850 februárjában közlegényként 12 évre besorozzák a császári seregbe, azonban hamarosan megszökik, s eljut Hamburgba, majd onnan  Amerikába emigrál. Az 1850-es években tevékenyen részt vesz a New York-i magyar emigránsok közéletében. Neve többször is szerepel a New York-i Magyar Száműzöttek Lapjában. Keményfi is elítélte Szedlák Mátyást, aki röpiratban gyalázta Kossuth Lajost, s üdvözölte Duncan Nathaniel Ingraham kapitányt, aki megmentette egy amerikai állampolgár életét (Koszta Márton-ügy).

Az amerikai polgárháborúban százados és segédtiszt az első republikánus elnökjelölt John C. Frémont tábornok mellett, akinek a tisztjei a magyar nyelvet használták rejtjelezésre. Ez a módszer, hasonlít a második világháborúban az amerikai hírszerzés által alkalmazott eljárásra, amikor a csendes-óceáni hadszíntéren a navaho nyelvet használták kódként.

Az 1867-es kiegyezés hatására hazatér és ügyvéd lesz. 1887-ben Zilah város levéltárnokává választja, továbbá a helyi Honvédegylet tagja. Itt is halt meg Zilahon 1895. november 24-én.

Bonta Ferenc

A lóra termett berzéki fiú

A napokban kerül a mozikba a Kincsem versenyló életéről szóló magyar film, melynek az előzetesét nézve akarva-akaratlanul eszembe jut Bonta Ferenc, aki elsőként vette fel sikeresen a versenyt  a külföldi zsokékkal.

Szemere Miklós

Szemere Miklós, a kor híres szerencsejátékosa fedezte fel berzéki birtokán ezt a vézna embert, ki remekül ülte meg a lovat.

Kellér Andor Zöld gyep, zöld asztal című regényében, mely Szemere Miklós éle­téről szól, így ír a felfedezés pillanatáról: „Egy nyáron leruccant néhány napra Berzékre, hogy az ősi kúrián tétlenkedve, elgondolkozva pihenhessen... Ott ült az öreg verandán, és teli tüdővel élvezte a levegőt, amelyben a bodza és az akác gyermeki évekre emlékeztető illata keveredett, amikor az udvaron szélsebesen vágtatott át egy kis parasztló, a szőrén egy helyes kis piros képű kölyökkel. A kamarás szeme felvillant: ez igen. A foxi kedvessé­géi apró gyereket rögtön elküldte tatai tréningtelepére és trénerét, Mr. Mawt figyelmez­tette, hogy a gyereket ne tévessze szem elől.”

Ekkor a fiatal lovászfiú mindössze 14 éves volt. Szemere Miklós lovasai számára Tatán elméleti képzést is szervezett. A tanulás és tudás mellett nagy hangsúlyt helyezett az erkölcsi nevelésre is; arra törekedett, hogy lovászai tudatosabban, előrelátóbban, nemcsak a jelenre gondolva éljenek. Bonta Ferenc képességei fejlesztésének céljából angliai, és amerikai tanulmányutakon is járt.

Itthon először 1901 augusztusában lépett pályára, és még ebben az évben huszonötször érkezett elsőnek a célba. A legenda szerint Szemere fogadott rá, hogy Bonta sorozat­ban száz versenyt megnyer. Kilencvenkilencet sikerült is neki, ám a századik verse­nyen, Párizsban a lova lábát törte.

A favorit Horkay

Versenyzésének egy érdekes pillanat volt, amikor 1905-ben 2800 méteren holtversenyben ért célba ellenfelével Janek Gézával, aki szintén Szemere lovasa volt. A favoriton, Horkay-n Bonta ült, míg a másik lovat Rizi-bizi-nek hívták. Szemere annyira bízott Bontában és lovában, hogy minden pénzét, no meg némi ingatlanját is feltette rá a bukiknál. Biztosítékként betette Rizi-bizi-t is, hogy kellő iramot diktáljon Horkay-nak. A nagyszerű formában lévő Janek mindenáron produkálni szeretett volna valami nagyot. A start után élre ment, majd az egyenesre fordulva az utolsó négyszázon, mikor látta, hogy kezd jönni Bonta, akkor egy igen fergeteges finisbe kezdett. Keményen bottal, kézzel küzdött a rászaladt Horkay-val. Ekkor Bonta átszólt a vezető lovat lovagló Janeknek, hogy ”várjál én vagyok!”, miközben hihetetlen energiával lovagolt, hogy tartani tudja a lépést. A közönség némán állt a tribünön és várt. A két ezüstszínű dressz az élen, mögöttük a többiek már nem tudtak lépni velük. A célon egy lóként mentek át. Szemere az utolsó 400-on életének leghosszabb percét élte át, mely éveknek tűntek a számára. A kiabálástól elment a hangja és a célba érkezés pillanatában úgy érzete, hogy nincstelenné vált, koldus lett. A két lovas ölbe zuhant fejjel jött vissza a jártatóba. Szemere hófehér arccal csak hápogott.

Szemere Miklós lóversenypályán

A rendben jelzés után a számtáblára kihelyezték a befutási sorrendet: holtverseny. A bukik reménykedése nem vált be, Szemere színe és hangja kezdett visszatérni. Janek lehetetlenül kicsire zsugorodott, miután meghallotta visszamázsálás után gazdájának egyetlen rekedt szavát: „Takarodj!”. Ezután Janeket valóban elbocsátotta és eltiltotta az ezüstszínű dressz, arany sapka viselésétől.

  Bonta Ferenc rövid ideig, két évig tündökölt a versenypályán. Elérte a zsokék tragédiája: elhízott. Amikor a hízási folyamat nem akart megállni, Szemere maga elé idézte lovasát:

- Na, Feri, vége a dicsőségnek.

A kemény fiú szemében könnycsepp csillogott:

- Vége.

- Nem baj - érzékenyedett el egyetlen pillanatra Szemere Miklós. Majd Te leszel az abrakmester.

Bontát nem környékezhették meg a lesben álló tipszterek, nem sodorhatták a bűn útjára kocsmai alakok. Szemere összegyűjtötte neki lovaglási pénzeit, győzelmi részesedéseit. Amikor Bonta huszonnégy éves lett, gazdája kiadta neki a megtakarított vagyonkát. A lovas Berzéken, az ősi Szemere-földön birtokot vásárolt, és rövidesen ő lett a falu bírája. Bonta nagyritkán meglátogatta patrónusát, de versenypályára többé nem tette be a lábát. Egyszer valaki firtatni kezdte előtte, hogy ugyan miért nem látogat el a lóversenytérre, ahol két évig öldöklő finisek hőse volt?

- Nem bírok. Ha kimennék, megszakadna a szívem. - válaszolta.

A kor híres lovasa itt is halt meg szülőfalujában, sírja megtalálható a berzéki temetőben.

 

Az 1848-as forradalom hatásai az egyes falvakban

„Hála Istennek, hogy megértük!” 

Az 1848. esztendő első hónapjaiban, nagy sürgés-forgás támad a bőcsi reformátusok temploma körül – olvashatjuk Gyüker József bőcsi földműves naplójában. De igaz ez a Hernádot szegélyező összes településre. A híre mindenhova eljutott a nagy tavaszi változásoknak, amely meghozta a jobbágyság felszabadításáról és az urasági robotmunka eltörléséről szóló törvényt. Az öreg Gyüker József nagy fellélegzéssel írja naplójába: „Hála Istennek, hogy megértük! 1848. tavaszkor kezdett a forradalom indulni… Ugyanebben az évben szűnt meg a robot. A tavaszi szántáskor utoljára a Csegébe szántottam robotába és a dézsmálás is elmaradt.” Az új rendet a közigazgatás vezető embere, a főszolgabíró közölte a községgel.
A hernádnémeti Fige család naplójában pedig az alábbi bejegyzés olvasható: "1848 évbe április 9dikén jött be nállunk és az egész Európába a szabacság, akkor szűnt(ek) meg az úrbéri-viszonyok, az rabota szolgálat, dézsma tasja (= taksa) s. a. t., melynek öröm ünnepet tar­tottunk. Húsvét másod napján az egész helységbe vígasság volt, 51 üveg bortel fogyasztottunk akkor az ünnepbe.”

Halmajon azonban nem ment ilyen könnyen a változás. A feudális szolgáltatásokat továbbra is teljesítették, amit bizonyít, hogy a tagosítási per során a községi bíró és a jegyző igazolják, hogy az úrbéresek 1848. május 1.-től 1869. május 13-ig még tettek úrbéri szolgáltatásokat, mert hajtották őket. Egy évre még a dézsmát is megadták, ami két köböl gabonát, hat véka árpát és tizenkettő kéve zsúpot jelentett.

A jobbágy-felszabadító törvény értelmében a majorsági jobbágyok csupán személyükben szabadultak fel, az általuk használt föld nem lett a tulajdonuk. A jobbágyok tájékozatlanságát használta ki a földesúr, amikor a szolgáltatásokat beszüntető jobbágyokkal szemben azzal lépett fel 1852-ben, hogyha az elmaradt ötévi szolgálatot pótlólag nem teljesítik vagy nem váltják meg, elvesztik jogukat a föld további szabad használatához.

A forradalom híreit hallgatja a falu népe

A nemzeti érzelmek fellángolásának jeleként a bőcsi templom kapuját nemzetiszínűre festik.

Alsóvadászon 1848 áprilisában "...a békés úton kivívott szellemi és polgári szabadságért hálás isteni tiszteletet..." tartottak a templomban. A nemzeti ügy iránt elkötelezett Kérészy Mihály lelkész folyamatosan ébren tartotta az ország ügye iránt a közfigyelmet. "Április 21-én tisztelendő prédikátor úr a nemes egyháztanácsot s mindkét fél bírákat meghívta a délesti isteni tisztelet végeztével hírlapok olvasására."

Valószínűleg a márciusi forradalom szelleme járja át az  alsódobszaiak 1848. május 31-én keltezett levelét, melyben Kisdobsza kéri egyházuk különválását a Nagy-Dobszaitól, hiszen tudják biztosítani a papot, és ugyan annyit fizetnek, mint a nagydobszaiak. Ezennel kérik a nagy-dobszai templom építésére befizetett pénz visszafizetését.

Csakhamar megharsantak a nemzetőrség toborzó dalai és megkezdődik a toborzás, katonai kiképzés. A Gyüker-féle naplóban így olvashatjuk:

„1848-ban tavaszkor kezdett a forradalom indulni, a vármegye tisztjei városon, falukon megjelenvén, serkentették a népet a felkelésre és a papok is javalván a köznépnek, az őrsereg csakhamar összeíródott és egész nyáron át, némelykor a berken, egzerérozást tanultak. Bizéki nevezetű őrnagy volt a komendánsok.”

Újságot olvasó idős paraszt

Alsóvadász is kiállított egy nemzetőr századot Fáy Ferenc parancsnoksága alatt, melynek  Kis István, az egyház curatora is tagja volt, s 1848. október 15-én maga is a haza védelmére indult. Megyaszóról 273 nemzetőr került kiállításra. Gönc lakói is a forradalom, majd később a szabadságharc ügye mellé álltak. Pénzt gyűjtöttek a Pesten felállítandó „Martius 15. 1848." emlékműre. A krajcáronként összeadott pénz huszonnégy forint tizenhárom krajcárt tett ki. 1848. április 21-én felállították a nemzetőrséget. A II. nemzetőr zászlóalj harmadik százada Göncről került ki. Parancsnoka Erdélyi István százados volt.

Októberben az alsóvadászi templomban felolvasásra került Batthyány Lajos miniszterelnök levele, "...melyben igen elevenen rajzolja azon vészteljes komor fellegeket, amelyek kedves honunk polgári egén, ennek dél s nyugoti sarkai felől édes nemzetünket... végveszéllyel fenyegetik". Nem sokkal ezután, október 28-án az egyházközség elöljáróinak

gyűlésén foglalkoznak a haza sorsával: "A tisztelendő prédikátor úr világosítá az egyháztanácsunkat hazánk mostani vészes állapotjáról."

A haza veszélyének hírére el is indulnak a nemzetőrök, és honvédek megütközni az ellenséggel: „Szent Márton nap után felülrül Kassa felé indultak az ellenség ellen. A kormányok rendelkeztek: az őrseregbül minden tizediknek  el kellett menni, vagy a maga helyébe legényt fogadni.”

A maga helyébe fogadásra jó példa az alsódobszai Gaskó István Esete. Az 1848-as szabadságharc során Kis-Dobszáról két legény vonult be Kossuth seregébe. Egyikük -Gaskó István- egy bábonyi gazdag legény helyett, 300 forintért. A szabadságharc vége után több évvel tért haza megöregedve, összekaszabolt forradásos arccal, elváltozott hanggal. Családja elsőre meg sem ismerte, be sem akarta engedni.

 A kezdeti örömmámort követően a háború zord arcának híre is elért a hátországba: Összeszedvén magokat elindultak, jóféle ruhákba, Újhelybe, Boncsér József, mint próbált, azelőtt katonaviselt ember volt köztök a parancsnok.

Nemzetőrök

Újhelyből Kassára mentek, itt kaptak fegyvert, de némelyik részének fegyver se volt a kezébe az előtt. Az ellenség jött felülrül. Harmadnapra kélve ki kellett rukkolni a harsányi partra. Itt rendbe kellett állni.

Az ellenség jött le Kassáról Szikszó felé, a szikszai és az ujfalusi hegyen várta a katonaság megérkezését, de olyan hideg volt, hogy a strázsák közül fagyott meg, mert a hidegséget a hó is nevelte.

A magyar az ellenség előtt itt nem állhatott meg, hanem elnyomult. A belsőbőcsiek Szentpéteren voltak kovártélyba, onnan jártak ki a határszélre strázsálni. Gömör felől várták az ellenséget. Éjszakára ölfát vittek ki tüzelni, mégis alig állhatták a hideget. Dudás Sámuel is ott volt, ő beszélte.”

Az alsóvadászi egyház november 12-i határozata elrendelte, hogy "A háború által utolsó ínségre jutott fejértemplomi, debelyácsi és pákozdi szerencsétlen lakosok számára keresztyéni adakozás egybeszedése rendeltetett az egyháztanács részéről." 1849. májusában pedig a függetlenségi nyilatkozat olvastatott fel a templomban.

Falusi tanács