A Hernád-völgy a török korban II.
Beszállásoltatás és porció
A
háborúskodás, a seregek felvonultatásának természetes velejárója a lakosságra
nehezedő beszállásoltatási kötelezettség, illetve a porció. Ennek értelmében a
falvak és városok lakóinak kötelességük elszállásolni, élelemmel ellátni az
arra vonuló hadsereg katonáit, és annak lovait. Ezekért a szolgáltatásokért
aztán többnyire nem fizettek. Máskor nem csupán az átvonulás idejére, a tél
elmúltáig maradtak a falvakban, vagy egy nagyobb város falai között, hanem
hosszabb ideig védelmi feladatok ellátására. Ez komoly nehézséget rótt a
lakosságra. A porciót legtöbbször az egyes német katonai parancsnokok vetették
ki a vármegyékre illetve a helységekre.
Perjés Géza számítása szerint egy
katona egy évi eltartásához 3,5 mázsa gabona kellett, ami egy félezer fős őrség
esetén 1750 mázsára rúgott, amit 250-300 szekérrel lehetett beszállítani. Ezt a
mennyiséget kb. 300 porta, azaz 1200-1500 jobbágycsalád tudta megtermelni,
összeadni adóban. Fél ezres őrség pedig nem volt ritka akkoriban. 1641-ben 1000
lovast rendeltek Szikszóra, 1644-ben pedig 500 német katonát talált itt I.
Rákóczi György.
Hogy képet kapjunk arról, pontosan miből is
állt az élelmezés terhe nézzük meg Thököly 1682 októberében kelt rendeletét,
melyben utasítja Borsod vármegyét, hogy a Sajó-Hernád-völgyét védő Ónod várába
rendelt 50 gyalogos ellátásáról gondoskodjanak. Ez hetente a következőt
jelentette: „20 kila liszt, 2 vágómarha,
egy szalonna, két kocka kősó, 6 kila abrak, fűszerszámra 50 dénár, 2 vaj, méz,
2 lúd, 3 tyúk, 2 szekér széna, 1
ft borra való tiszteknek, borsó-lencse-dara-kása fél-fél
véka, káposzta, répa, petrezselyem, foghagyma, vereshagyma, túró.” Ez a
kötelesség még egy egész vármegyének is óriási feladat volt. Képzeljük hát el,
ha egy tízszer nagyobb sereg állomásozik valamelyik faluban, vagy mezővárosban.
Amit Szapolyi seregei Göncön meghagytak, azt Kaczianer csapatai élték fel. 1533-ban
csupán 15 ép porta maradt. 1537-ben Martinuzzi 18 ezer katonája élte fel a
várost.
1644 elején I. Rákóczi György erdélyi fejedelem
elhatározta, hogy visszaszerzi és a fejedelemséghez csatolja a
felső-magyarországi hét vármegyét, a Partiumot. Az év tavaszán harminc ezres
seregével benyomult a királyságba. A fejedelem március l-jétől a hónap végéig
Göncről irányítja az eseményeket. Az év nyara III. Ferdinánd (1637-1657) és I.
Rákóczi György hadai közötti folytonos csatározással telik Abaújban. Kemény
János (a későbbi fejedelem), Rákóczi fővezére szinte állandóan Göncön vagy
környékén tartózkodik csapataival. Hadműveleteinek az egyik fő támaszpontja.
Egyes
településeknek azonban sikerült mentességet szerezniük. I. Rákóczi György
Hernádnémeti községet ruházta fel szállásbeli kötelezettség kiváltságával.
Ilyenkor nem csupán a rendeletben előírt élelem beszolgáltatását úszták meg a
lakók, hanem a zsoldosok, katonák kegyetlenkedéseit, fosztogatásait is. 1607
novemberében a hajdúk mozgalmának visszaszorítására törekvő Forgách Zsigmond
felső-magyarországi biztos és Báthori Gábor, a Habsburg-barát későbbi fejedelem
(1608-1613) seregei táboroznak Göncön. Lakóinak esdeklő kérelmére ugyanez a
Forgách Zsigmond országbírói minőségében mentesíti Göncöt a katona beszállásolás
alól 1613-ban.
Weselényi
Ferenc 1662-ben a német hadakat a következőképpen osztotta el a környező
településeken: Tokajba 1000 gyalogos, Ónodba 1000 gyalogos, Diósgyőrbe 150,
Putnokra 150, Szendrőbe 400, Szikszóra 300 lovas és 800 gyalogos, Megyaszó,
Lúc, és Gesztely közötti alkalmas helyre 100 lovas és 200 gyalogos,
Hernádnémetibe 200 lovas és 100 gyalogos, Szerencsre 500 muskétás jutott. A
vármegyék így írnak a zsoldosok tetteiről: „Kibeszélhetetlen
kínzású tortúrák által való öldeklési, iktelen erőszek tétele, kastilok,
kúriák, templomok, parochiák fölverése, dúlása prédálása, sok helyek tűzzel
való elpusztítása és több megszámlálhatatlan gonoszságok…” 1662. október
3-ról fennmaradt a hernádnémetiek panasza a németek ellen, akik ezzel zárják
könyörgő levelüket: „Teljességgel majdan
el is fogyatnak bennünköt, ha az nemes vármegye nem provideál (gondoskodik)
fölöttünk…”. Az elkeseredés olyan nagy volt már 1664-ben,
hogy a nép az egri pasához fordult, hogy a véghelyekről, köztük Ónodból verje
ki a németet.
A
katonaság, a kóborló katonák önkényeskedését, kegyetlenkedését az 1540-es
években keletkezett Pajkos ének fejezi ki legérzékletesebben:
„…Oh aj nekem nevem bujdosó katona,
Mert
hol kit találtam, bizonnyal megfogtam.
Noha tolvaj vótam, ugyan jámbor vótam,
Kitől mit elvöttem, soha meg nem adta.
Kit regvel megvertem, este eltemettem,
Kit este megvertem, az regvelt nem érte.
Estvire ha juttam, csak szállást kerestem,
Lovamnak abrakot pinz fejiben kértem.
Maga erszinyembe csak egy pinzem sem volt,
Mégis gazda kíri tőlem abrak árát.
Nem engedi vala gazda abrak árát,
Őtet elő fogám, s ugyan jól megverém.
Lovamra fordullik mind abrak árpával,
Sajószentpéterig gyorsan elliptetik…
Ez éneket szerzik egy omlott pincében,
Egy omlott pincének szintén az lukában.”
Az aszalóiak 1641-ben kelt levélben panaszkodnak a „haszontalan csavargó katonáknak ottan reánk jövetelök, búsítások” miatt, meg hogy „lovainkat hol magok alá, hol posta alá” veszik.
A
török végek távolodása, Eger és Szolnok visszafoglalása sem hozott
fellendülést, sőt a rendszeresen itt telelő viszonylag nagyszámú császári had
és a fokozódó adók miatt elnyomorodott a vidék. 1696-ban gróf Solary császári ezrede csapatait
Hegyalján (Mád, Tállya) teleltette, és egy gyalogos százada télvíz idejére
Megyaszón szállásolta el magát, mindenféle embertelen dolgot elkövetve. Mádon
még a templomi kegyszereket is elrabolták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése