2016. július 19., kedd

Egy csata, mely a Hősök Terén is helyet kapott



1679-es Thököly vezette szikszói ütközet 


Kuruc labanc összecsapás
A végvárak, és erősségek magyar védőit a tárgyalt időszakban németekre cserélik. A fizetetlen, kóborló, bujdosó katonákból lesznek a kurucok, akik az 1670-es évek elején nem lehettek túl népszerűek a Hernád-völgyben, mert a Gesztelyben állomásozó csapatuk hadnagyai azzal fordultak Borsod vármegyéhez, hogy segítsenek nekik élelemszerzésben, mert a lakosság „sem pénzért, sem barátágért” nem hajlandó semmit sem adni.
1678-ban az elégedetlen végvári vitézek, jobbágyok, kisnemesek élére az akkor 21 éves Thököly Imre állt. Igazi nagy tekintélyt a szikszói győzelemmel szerzett magának a fiatal hadvezér, és ezt követően a mozgalomból egy nagyszabású Habsburg-ellenes háború bontakozott ki.
Hősök Tere emlékmű részlete
1679-ben büntető hadjáratot szerveztek az osztrákok. A Strassaldo vezette zsoldosokhoz nagyszámú német nemes is csatlakozott, majd zsarolni és fosztogatni kezdték a Szikszó környéki falvakat. Fő seregük Dobszán szállásolta el magát, egy kisebb csapat pedig Aszaló kifosztására indult. Thököly 2200 fős serege Ónod felől érkezett, a Sajón keresztül, majd tábort vert a Sajó-Hernád által bezárt háromszögben. Thököly, Balass Imre alvezére lesvetési tervét követve, 300 lovast küldött Aszalóra, hogy kicsalja onnan a németet, közben a sereg többi részével Szikszó déli részén állomásozott. Amikor az Oláh György vezette huszárok megérkeztek Aszalóra, a németek éppen a templomot fosztogatták. A cinterembe szorult császáriakat puskázással tartották vissza, kerülve a közelharcot. Még azt is elnézték, hogy egy lovas elvágtasson Alsódobsza irányába. Miután a támadókat nem tartották veszélyesnek, a generális elrendelte a támadást, és a visszavonuló kurucokat egyre elszántabban üldözték az újfalusi part felé, ahol a fősereg várt rájuk Thököly vezetésével. Thököly csapatai teljesen bekerítették a labancokat, az elkeseredett katonák pedig sokukat levágták. 709 német veszett oda, 17 pedig fogságba esett. A magyar sebesültek közül 1 katona vesztette életét. Budapesten, a Hősök Tere Milleneumi Emlékmű Thökölyt ábrázoló szobra alatt dombormű örökíti meg ezen győztes ütközetet. Thököly Imre 1679 november 3-án vívott szikszói csatájának is emléket állít a "Csínom Palkó" kezdetű kuruc népdal néhány sora.
Kurucokat üldöző labancok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése