Megyaszói opálok

Földbe rejtett kincsek

Tejopál

A Hernád-völgye rengeteg kincset tartogat az erre látogatóknak. Ezen kincsek sokasága nem ér véget a föld felszínén, hanem folytatódik mélyen alatta is. A következő sorokban, illetve képekben a Megyaszó község határában gyűjtött drága- illetve féldrágakő minőségű opálokról készült fényképek kerülnek bemutatásra.

Üvegopál

De mi is az opál? Az opál megszilárdult kovasavgél, kémiailag az oxidok-hidroxidok osztályába tartozó krisztobalit ásvány víztartalmú, gyengén kristályos változata. Elnevezése görög közvetítéssel (opaliosz) az óindiai upala (kő, drágakő) szóból származik. A terület igazán híres opál fajtája a faopál pedig nem más, mint opállal átitatott fatörzs, melyben a növény szerkezete megőrződött.

A település határában az alábbi nagyobb lelőhelyek találhatóak:

  

   Hosszú-hegy: A megyaszói Hosszú-hegyen található miocén-korú riolit számos kisebb-nagyobb litofízát tartalmaz, melyekben a kvarc (elsősorban az opál) különféle változatai fordulnak elő. A kőzet a Hosszú-hegy keleti oldalán lévő kőfejtő bejárati részén is látható, de az opálváltozatok legszebb példányai a hegy tetején ásott gödrökből kerültek elő, 2-10 cm-es gömböcökben.

Tűzopál

Nemesopál

Tetlinke-árok, Nagy-Répás, Csákói-kőfejtő: A Megyaszótól észak-nyugatra nyíló Tetlinke-árok, valamint a Nagy-Répás nyugati lejtőjén lévő több mint 20 éve elhagyott Csákói-kőfejtő alsó-pannon korú üledékben (homok, homokkő, tufa, limnokvarcit) opálosodott növénymaradványok találhatók. Jellegzetes a fehér szálas kérgük és sárga, ill. fekete vas- ill. mangánoxidos festésük, csiszolva igen mutatósak.

Faopál

A lelőhelyek, már elég hamar ismertté váltak. Richthofen 1860-ban tudósított arról, hogy „Megyaszónál a víz tufából mos ki kövesedért fákat”. Szabó József 1863-ban tett útjáról így számolt be: „Golopról kirándulást tettem Monokra s Megyaszóra, ez utóbbi helyen azon homokkőbányát néztük meg, mely a szép növénykövületekről elhíresedett. Ekkor láttam fekvő helyzetben egy (látszólag) nagy bükkfát, átmérője vagy 3 bécsi láb, hosszúsága vagy 30 láb, s a munkások azt állították, hogy vagy 4 ölet már letörtek belőle, s vegyest a szomszéd homokkővel épületkőnek eladták, tehát hosszát vagy 10 ölre lehet tenni; különben is néhány igen érdekes levélnyomatot és egy mogyoró-féle jól megtartott gyümölcsét kaptam számos nyírfaággal, melyen a külhéj oly épen van megtartva, hogy mi kívánni valót sem hagy fenn."

Opál

Hazslinszky Frigyes pedig az alábbiakat írta: „A leggyengédebb érhálókat, melyeket az erdőbényei és tállyai lenyomatokban hiába keresünk, megtartotta itt a kőzet tömött opál tömege. De a levelek igen könnyen összehajlottak s kevervék, keresztül-kasul fekvő gallydarabokkal, fövénnyel és fatörzsökkel, a miért használható példányok gyűjtése fáradságos és költséges. A kőzet nagy tömegei itt-ott tisztán csak gallytöredékek, levelek, termések, magok, tobzok és berkek kövült halmaza, melynek üregeiben néha a legszebb színtelen Hyalit borítja be. (....). A megyaszói rétegek fénypontját teszik a kövült fatörzsek, melyek (...) oly híven megtarták a különböző fák ismertető jellegeit, hogy a köznép is megkülönbözteti a fenyőtörzseket a cseresznyefától, s a nyírfaágakat a tölgyfától. Ilyen meglepők azon barna opáltörzsek, melyek széles évgyűrűik és tágas edényeik miatt tölgyfáknak tartatnak és a nyírfaágak, melyek a jelenkori Betulaalba (molyhos nyír) fehér ágaitól alig különböztethetők meg."

A Tetlinke-árok faopálokban gazdag feltárásait Hoffer (1937) említette először. A terület faopáljaival egy évszázadon keresztül jobbára botanikai szempontból foglalkoztak. Ásványtani szempontból Pappet al. (1998) foglalkozott a megyaszói faopállal. Műszeres vizsgálataik szerint a famaradványok ásványos alkotója mikrokristályos opál (opál-CT). A maradványok nagyobb részének megtartása jó, széleiket viszont fehér szálas, kézzel könnyen szétszedhető anyag alkotja.

Opálosodott hajszálgyökerek

Faopál

Abaújvári földvár

Aba Sámuel földvára

Abaújvár címere

Abaújvár ezen északkelet-magyarországi, kis község igen nagy történelmi múltra tekinthet vissza. A történeti Abaúj megye első központja és névadó települése. A történeti Abaúj megye egyike a Szent István által alapított megyéknek, a XI. század első harmadában már fennállt. A Mátraaljától a lengyel határig magában foglalta három későbbi megye — Heves, Abaúj és Sáros — területét. Legnagyobb részét az Aba nemzetség birtokolta.

Nemcsak Újvár, hanem általában a korai megyeszékhelyek építési idejéről és módjáról, a bennük egykor folyt életről kevés írásos adat maradt ránk. A mai Magyarország területén összesen öt olyan korai megyeszékhely van, amely az évszázadok során nem pusztult el, nem épült rá az újabb és újabb korok települése, és ezért a területe szabadon kutatható. Ezek egyike éppen Abaújvár. 

A megyének nevet adó vár a Zempléni-hegység északi peremén, közvetlenül a Hernád partján, alacsony, különálló dombon állt, melynek tetejét vették egykor körbe a sáncokkal. A 754 méter kerületű sánc trapéz alakú, igen nagy, 3,9 hektáros területet zár körül. Nem csekély a sáncok magassága sem, a külső térszint, a Hernád felől tizenöt méter, a vár belsejétől számítva pedig öt méter magasan állnak.

A vár madártávlatból

A vár feltárása során világossá vált, hogy a földsánc vázát erőteljes faszerkezet alkotta. A faszerkezetet tizenkét-húsz centiméter átmérőjű gömbfákból építették, helyenként azonban harminc centiméter átmérőjű fatörzset is felhasználtak. A több esetben megfigyelt fakéreg lenyomat azt bizonyítja, a fákat nem hántolták le. Arra viszont ügyeltek, hogy a fatörzsek egyenesek legyenek. A beépített szálfák között öt méter hosszúságú is előfordult. A gömbfákat máglyarakás szerűén helyezték egymásra, 90X200, 90X350 centiméteres keskeny kazettákat alakítva ki belőlük. A kazetták közeit földdel döngölték meg, amelyet az építmény belsejéből, illetve a folyó partjáról hordtak fel. A kazetták függőleges elrendezésben sűrűn követték egymást. Amint néhányat egymásra raktak, azonnal földdel töltötték ki a közöket. A várfalat jelentő sánc tehát így, szakaszosan épült. A vízszintesen, egymás mellett elhelyezkedő kazetták egymással kötésben voltak, erősítették egymást.

A külső oldalon meredeken emelkedett, itt a faszerkezetet vastag sárréteggel tapasztották be, hogy megakadályozzák a felgyújtását. Befelé viszont lépcsőzetesen lejtett, ez megkönnyítette a védők feljutását a sánc tetejére. Alapszélessége huszonhárom méter volt, eredeti magasságát pedig hét méterre becsülhetjük. A vár egyetlen kapuja kelet felől, a mai falu irányából nyílott. Innen egy napjainkra már erősen feltöltődött árok is védte.

A földvár alaprajza, illetve földsánca

Az abaújvári vár 754 méter kerületű sáncában 72 260 köbméter földet halmoztak fel, amelybe 11 770 köbméter fát építettek bele. A munkát száz ember nyolcszáztíz munkanap alatt tudta elvégezni. A sáncba beépített fa mennyiséget egy ötszázszor nyolcszáz méteres, azaz negyvenhektáros erdő kivágásával lehetett biztosítani, amely mai mértékünkkel ezerkétszáz kisvasúti vagon fát jelent. Valószínűnek tarthatjuk, hogy az abaújvári vár viszonylag rövid idő, három és fél év alatt felépült.

Igaz ugyan, hogy a várfal nem kőből, hanem fából és földből épült, ez azonban a korabeli Magyarországon és Európában általánosan elterjedt gyakorlat volt. Korántsem jelentett elavult, korszerűtlen építkezési módot. Az első várépítési hullám Európa-szerte a IX-X. században kezdődött. Ekkor az abaújvárihoz hasonló erődítmények születtek orosz, lengyel német, francia, sőt angol területen is.

Az ásatás során a föld-fa szerkezetű sánc tetején egy habarcsba rakott kőfal maradványai is előkerültek. A fal megfigyelhető szélessége 4,3 méter, magassága pedig jelenlegi állapotában fél méter A sánc középvonalában építették fel.

Aba Sámuel ábrázolása a Képes Krónikában

A XIV századi krónikás hagyomány szerint a várat Aba Sámuel (uralkodott 1041-44) építtette Mint láttuk, a régészeti adatok ezzel egybevágnak, az erődítmény a XI század első felében már állt. Minden bizonnyal Aba Sámuelnek tulajdoníthatjuk a megye megszervezését is. Maga a vár időről időre a magyar történelem fő sodrába került. Az 1046-ban, oroszországi száműzetésükből hazatérő két Árpád-házi herceg, András és Levente gyűjtötte itt össze seregeit. Csaknem fél évszázaddal később, 1106-ban egy másik Árpád-házi herceg, Álmos tartotta hatalmában, később azonban megadta magát a várat ostromló bátyjának, Könyves Kálmánnak. A tatárjárás (1241-42) során Újvárat Északkelet-Magyarország legerősebb erődítményeként tartották számon, amely ellent tudott állni a tatárok támadásának.

Korai, megyeszékhelynek épült váraink a XIII. század végén általában elveszítették jelentőségüket. Újvár azonban a XIV. század közepéig megőrizte vezető szerepét. 1399-ben a Perényi család tulajdonába került, amely engedélyt kapott a királytól, hogy várat építsen itt. Feltehető, hogy akkor épült a föld-fa szerkezetű sánc tetejére az a kőfal, amelynek a nyomai még manapság is jól kivehetők. A továbbiakban nincs adatunk a várról.